Újabb kínai vállalat a legdinamikusabban fejlődő autógyártók között
A nemzetközi autóipari trendekre rácáfolva, kiugróan jó értékesítési eredményeket ért el az év első négy hónapjában a Chery Holdings Group. A társaság Omoda 5 modellje szeptembertől Magyarországon is elérhető lesz, novemberben pedig várhatóan az autó elektromos verziója is megérkezik hozzánk!

 

A kínai gyártó éves összevetésben több mint felével növelte értékesítését a január-április közötti időszakban, az elektromos és plug-in hibrid járműveknél pedig több mint kétszeres fejlődést ért el. Az idei év első négy hónapjában 711 ezer autót adott el a Chery Holdings Group, ez 55,7 százalékos növekedést jelent az egy évvel korábbihoz képest. A társaság még ennél is látványosabb fejlődést ért el az elektromos és a plug-in hibrid járművek esetében. Ezekből a január–április közötti időszakban 93 ezret adtak el, ez éves összevetésben 137 százalékos fejlődést jelent.

A kínai vállalat lendülete áprilisban is kitartott, 182 ezer autót értékesítettek ebben a hónapban, ami 43,7 százalékos növekedésnek felel meg az egy évvel korábbi eredményhez képest. Az eladott járművek közül 89 ezret az export piacokon értékesítettek, ami éves összevetésben 18,3 százalékos emelkedés. Január és április között a cég 343 ezer járművet exportált, ami harmadával több, mint egy éve, és ezzel az eredménnyel továbbra is a legjelentősebb exportőrök egyike a kínai autógyártók között.

 

 

A cég vezető brandjéből – a Cheryből – csak áprilisban közel 118 ezret adtak el, az idei év első 4 hónapjában pedig ebből a márkából összesen több mint 480 ezer talált gazdára, ami 57,5 százalékos bővülésnek felel meg 2023 hasonló időszakával összevetve. A kiugróan jó export értékesítési eredményekben fontos szerepet játszott a Chery globális megjelenést célzó stratégiája. Ennek eredményes működését jól mutatja az is, hogy a Pekingi Autókiállításon a Chery kiállítóterülete volt az egyik „leginkább nemzetközi” stand, ahol mintegy 3000 tengerentúli vendég ismerkedett meg a cég alternatív hajtásláncok területén megvalósított innovációival és új technológiáival.

A Chery Group nemzetközi megjelenésében fontos szerepet játszik az európai piac meghódítása. Ennek jegyében idén szeptembertől Magyarországon is kapható lesz a vállalat Omoda 5 modellje. A Chery autóinak behozatalára a Hovány Kft. és a Petrányi Autó Kft. hozott létre közös importőr céget Genius Automotive Europe Kft. néven, így a kínai gyártó járművei természetesen a tulajdonosok márkakereskedéseiben is elérhetők lesznek. Az Omoda 5 1,6-os benzines crossover ára, alapfelszereltséggel, 10 millió forint lesz. Várhatóan idén novembertől a jármű tisztán elektromos változata is kapható lesz majd nálunk.

 

Kompakt kialakítás, még nagyobb pontosság - Az új MFR 012 higrosztát a STEGO-tól
A STEGO Group bemutatja a bevált MFR 012 mechanikus páratartalom-szabályozó továbbfejlesztett változatát. Ezt a higrosztátot kifejezetten vezérlőszekrényekhez és elektromos elosztószekrényekhez tervezték, ahol az optimalizált mérési technológiának köszönhetően pontosabb páratartalom-érzékelést biztosít, így megbízható védelmet nyújt a kondenzáció okozta meghibásodásokkal szemben.
Logisztikai Évkönyv: már várják az idei szerzők jelentkezését
Idén ismét érkezik a Logisztikai Évkönyv legújabb száma, amely már több évtizede támogatja az utánpótlás-nevelést is. A 31. kiadványban továbbra is ingyenes publikálási lehetőséget biztosít a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE).
Új korszak az innovációban: mesterséges intelligencia a fókuszban
A Bosch szakértői az MI aktuális ipari trendjeibe és alkalmazásának változatos lehetőségeibe engedtek betekintést a budapesti AI Symposiumon.
Munkába állt az első falazórobot
Magyarországra is megérkezett a Wienerberger új falazórobotja, amely teljes kőművescsapatok munkáját láthatja el az építkezéseken. Az innovatív technológiai fejlesztés gyorsan, tökéletes pontossággal dolgozik, és megoldást kínál az építőipart sújtó jelentős munkaerőhiányra.
VARINEX 3D élmény – Lépjen be a digitális gyártás világába és fedezze fel a 3D technológiák jövőjét!
Ha Ön a jövő gyártástechnológiai megoldásaira kíváncsi, és szeretné felfedezni, hogyan érhet el versenyelőnyt a legmodernebb 3D szkennelési és 3D nyomtatási megoldásokkal, akkor ezt az eseményt nem hagyhatja ki! Ismerje meg a legújabb ipari 3D fém- és polimernyomtatók képességeit, és fedezze fel, hogyan segítenek a gyorsabb és költséghatékonyabb gyártási folyamatok elérésében!