Tévesen látják fenntarthatósági törekvéseiket az IT szektor szereplői
Jelentős szakadék van a fenntarthatóság kapcsán a szándékok és a tényleges cselekvés között az IT iparág szereplői és az adatközpont üzemeltetők körében.

 

A Schneider Electric három felmérés elkészítését támogatta annak érdekében, hogy pontosabb képet kaphassunk arról, hol tartanak a vállalkozások, az adatközpontok üzemeltetői, illetve az IT iparág képviselői a fenntarthatósági célok megvalósításában. A három tanulmányt az S&P Market Intelligence-hez tartozó 451 Research, a Forrester Consulting és a Canalys elemzői készítették. A felmérésekhez közel 3000 vállalkozástól gyűjtöttek információt világszinten, köztük a legnagyobb szerver elhelyezés- és felhőszolgáltatóktól, IT-megoldásszállítóktól és IT-szakemberektől. A 451 Research kutatása komoly szakadékot tárt fel aközött, ahogyan a cégek a helyzetet látják és aközött, ami a valóság.


A felmérés ugyanis rámutatott, hogy a vállalatok fejlettebbnek vélik fenntarthatósági programjaikat, mint amilyenek valójában, mivel a válaszadók közel felének (48%) érettségi értékelése nem egyezett meg egy korábbi válasszal.


Az elemzés szerint a fenntarthatóság fő mozgatórugója az üzleti érték, és a cégek az energiafelhasználás mérésével kezdik, majd más fenntarthatósági mérőszámokkal és eszközökkel bővítik törekvéseiket. A legnagyobb kihívást az energiafelhasználás optimalizálása, a megfelelő mutatószámok kialakítása, az adatok begyűjtése és a szakképzett személyzet hiánya jelenti számukra.

 

A kutatások egyértelműen bizonyítják, hogy az adatközpontokat és az IT-iparág egészét tekintve a fenntarthatósági intézkedések terén hiányosságok tapasztalhatók

 

A Forrester Consulting tanulmánya megállapítja, hogy a szerver elhelyezést kínáló szolgáltatóknak nincs határozott, átfogó stratégiájuk a fenntarthatósági programokra vonatkozóan. A válaszadók 73%-a nyilatkozott úgy, hogy a fenntarthatóság üzleti prioritás a szervezetük számára – ami azt jelenti, hogy összességében a második számú prioritás –, azonban mindössze 33%-uk jelezte azt, hogy szervezetük már készített fenntarthatósági stratégiát. Ez azt mutatja, hogy ez az ágazat még mindig a fenntarthatósági út elején jár.

A szándék ma már nem elég

A tanulmány megállapította, hogy a jövőre nézve a fenntarthatósági törekvések sikerének egyik kulcseleme a megfelelő partner megtalálása lesz, amelyik segíti a szervezeteket a siker elérésében. A tanulmány szerint azok a vállalkozások, amelyek külső fenntarthatósági tanácsadó céget bíztak meg, 33%-kal nagyobb valószínűséggel rendelkeznek magas fokú érettséggel ezen a területen.

A Canalys IT megoldásszállítók megkérdezésével készített kutatása során a megkérdezettek 60%-a jelezte, hogy rendelkezik dedikált ESG (Environmental Social and Governance - Környezet, Társadalom, Irányítás) erőforrásokkal, 40%-uk pedig bevételt is vár a fenntarthatósági megoldásoktól.

"Ezek a kutatások egyértelműen bizonyítják, hogy az adatközpontokat és az IT-iparág egészét tekintve a fenntarthatósági intézkedések terén hiányosságok tapasztalhatók– a szándék látszólag megvan, de a cselekvés még hiányzik. Természetesen az informatikai szakemberek megértették a fenntarthatóság jelentőségét és tettek is lépéseket ebbe az irányba.

Néhány kivételtől eltekintve azonban hiányoznak azok az átfogó és támogatott fenntarthatósági cselekvési tervek és mérhető célok, amelyekkel elindíthatjuk a klímaválság kezeléséhez szükséges változást. Ez a három kutatás rámutatott a fenntarthatósági aktivitások hiányosságaira, és közös felelősségünk, hogy ezt a helyzetet kezeljük” – hangsúlyozta Pankaj Sharma, a Schneider Electric Secure Power Divisions üzletágának ügyvezető alelnöke.

(Forrás: Schneider Electric)

(Képek: Adobe Stock)

Bonyolult szabályok, jelentős kockázatok a külföldi munkavállalók foglalkoztatásában
A nemzetközi vállalatok magyarországi leányvállalatai egyre gyakrabban alkalmaznak vállalaton belüli áthelyezéssel mérnököket, szakértőket, vezetőket.
Automatizáció és AI: A raktározás és a biztonság közös jövője
A magyarországi ipari és logisztikai ingatlanpiac történelmi mérföldkőhöz érkezett: a BRF legfrissebb piaci jelentése alapján a modern raktárállomány országosan átlépte a 6,1 millió négyzetmétert, amelyből több mint 4 millió négyzetméter a budapesti agglomerációban koncentrálódik.
A vezetői rugalmasság mint stratégiai tényező
A magyar vállalatok egyre gyorsabban alkalmazkodnak a bizonytalan gazdasági környezethez, és a siker kulcsa elsősorban a vezetői rugalmasságban rejlik, ami nemcsak a túlélést segíti, hanem növekedési előnyt is biztosít.
Kompakt, több funkciós kódolvasó nagysebességű olvasáshoz
A CleverReader álló 1D/2D kódolvasó maximális megbízhatóság mellett érzékeli a kódokat, rugalmasan konfigurálható és kiváló ár-érték aránnyal érhető el.
A versenyképesség szempontjából kulcstényező lesz az ipari intelligencia alkalmazása
Az előállított termékekből származó bevétel akár 15 százalékát is kitehetik a csúszásokból, nem tervezett leállásokból, utólagos javításokból, minőségi problémákból és az eszközök nem optimális használatából adódó veszteségek a Schneider Electric friss felmérése szerint.