Ön hagyná, hogy az agya közvetlenül kapcsolódjon az internethez?
Vajon hogyan vélekednek a mesterséges intelligenciáról a magyarok? Mennyire nyitottak arra, hogy személyes adataikat megosszák az MI-alapú szolgáltatásokkal? Elképzelhetőnek tartják-e egy másik bolygó kolonizálását? A legfrissebb nemzetközi reprezentatív kutatás eredményei most választ adnak ezekre a kérdésekre.

 

Mesterséges intelligenciával (MI) vezérelt implantátumok, a bűnözést előre megjósolni képes, MI-alapú biometrikus rendszer, MI-alapú nyelvtanulást segítő applikációk. Ez csak három az utóbbi években bemutatott és használatban már jól vizsgázott innovációk közül, melyek célja, hogy jobbá tegyék az életünket. Ma már szinte nincs olyan kutatási terület, ahol ne lenne szó az MI-fejlesztésekről.

Bár a társadalmi elfogadottsága nő, a technológia széleskörű terjedését továbbra is visszafogja többek között a hiányos adatvédelmi szabályozás. Ezt támasztják alá a Bosch Tech Compass nemzetközi felmérésének eredményei is. A válaszadók – világszerte és Magyarországon is – immár második éve az MI-t tartják a következő évtized legmeghatározóbb technológiájának. Az adatvédelmi kérdésekre adott válaszok azonban világszerte meglepőek.

 

Mesterséges intelligenciával generált illusztráció

 

Százból negyven magyar hajlandó lenne megosztani személyes adatait MI-alapú szolgáltatásokkal, ha az nagyobb kényelmet és egyszerűbb életet ígér. Világszinten ez az arány még magasabb, 45 százalék. Különösen figyelemre méltó, hogy a nemzetközi trendhez hasonlóan százból 37 magyar (világszinten 36%) minden személyes adatát megosztaná egy teljesen ingyenes, MI-támogatott egészségügyi ellátásért cserébe. Ez jól mutatja, mennyire nagy az igény a technológiai fejlesztésekre az egészségügy területén.

A felmérés további érdekessége, hogy minden harmadik magyar (35 százalék) önként részt venne egy másik bolygó kolonizálásában. Százból huszonnyolcan pedig beleegyeznének, hogy az agyuk közvetlenül kapcsolódjon az internethez. Ezek az adatok világszinten is hasonló arányt mutatnak (36% és 30%).

Az MI-fejlesztések iránti attitűd pozitív irányba mozdult el. Míg tavaly még 39 százalék, idén már csak 28 százalék használná a mindennapokban az MI-asszisztenst például a határidőnapló kezelésére vagy házimunkára. Ugyanakkor egyre többen fordulnának MI-orvoshoz (44%, tavaly: 39%) vagy MI-pszichológushoz (22%, tavaly: 18%).

 

| Nyitóképen: Százból huszonnyolc magyar hagyná, hogy az agya közvetlenül kapcsolódjon az internethez | Illusztrációk: Bosch

Bonyolult szabályok, jelentős kockázatok a külföldi munkavállalók foglalkoztatásában
A nemzetközi vállalatok magyarországi leányvállalatai egyre gyakrabban alkalmaznak vállalaton belüli áthelyezéssel mérnököket, szakértőket, vezetőket.
Automatizáció és AI: A raktározás és a biztonság közös jövője
A magyarországi ipari és logisztikai ingatlanpiac történelmi mérföldkőhöz érkezett: a BRF legfrissebb piaci jelentése alapján a modern raktárállomány országosan átlépte a 6,1 millió négyzetmétert, amelyből több mint 4 millió négyzetméter a budapesti agglomerációban koncentrálódik.
A vezetői rugalmasság mint stratégiai tényező
A magyar vállalatok egyre gyorsabban alkalmazkodnak a bizonytalan gazdasági környezethez, és a siker kulcsa elsősorban a vezetői rugalmasságban rejlik, ami nemcsak a túlélést segíti, hanem növekedési előnyt is biztosít.
Kompakt, több funkciós kódolvasó nagysebességű olvasáshoz
A CleverReader álló 1D/2D kódolvasó maximális megbízhatóság mellett érzékeli a kódokat, rugalmasan konfigurálható és kiváló ár-érték aránnyal érhető el.
A versenyképesség szempontjából kulcstényező lesz az ipari intelligencia alkalmazása
Az előállított termékekből származó bevétel akár 15 százalékát is kitehetik a csúszásokból, nem tervezett leállásokból, utólagos javításokból, minőségi problémákból és az eszközök nem optimális használatából adódó veszteségek a Schneider Electric friss felmérése szerint.