Mesterséges intelligencia a vezetésben
Az automatizált vezetés lépésről lépésre egyre több támogatást nyújt a sofőröknek, jövőbeni célja pedig, hogy a jármű végül átvehesse a teljes irányítást.

 

“Ez természetesen komoly kihívást jelent, különösen a jármű környezetének érzékelése terén. Csakis olyan automatizált jármű választhatja mindenkor a megfelelő vezetési stratégiát és közlekedhet biztonságosan, amely minden pillanatban megbízhatóan tudja, mi történik a környezetében -hangsúlyozta Harald Kröger, a Bosch igazgatótanácsának tagja a cégcsoport legújabb, az automatizált vezetést támogató kamerájának bemutatása kapcsán. A Bosch különböző elven – egyebek mellett ultrahangradar- és videótechnika segítségével – működő szenzorokat alkalmaz a környezet érzékelésére.

A kamerák azért is nagy jelentőségűek az automatizált vezetés szempontjából – és nem csupán itt, hanem már a vezetéstámogató rendszerek terén is –, mert felépítésük és működésük tekintetében egyaránt a legközelebb állnak az emberi szemhez. A Bosch legújabb kameratechnikája 2019-ben jelenhet meg a gépkocsikban. Az egyedülálló többcsatornás megközelítés és az egyes objektumok felismerésében alkalmazott mesterséges intelligencia (AI) együttesével a környezet érzékelése jóval megbízhatóbbá, a közlekedés pedig biztonságosabbá válik.

Az emberi vezető – néz, de nem mindig lát

Az autóknak a vezetéstámogató rendszerek és az automatikus vészfékberendezések működése, valamint az automatizált vezetés során is minden objektumot pontosan látniuk kell a környezetükben. Emellett villámgyorsan fel kell ismerniük, melyek relevánsak ezek közül vezetési stratégiájuk szempontjából. Az autónak azt is gyorsan kell meghatároznia, hogyan reagál a számára meghatározó objektumokra: fékeznie kell, kikerüli őket vagy akár át is hajthat rajtuk? E követelmények jegyében fejlesztette ki a cég új MPC3 mono-videokameráját – amely az emberi szemtől eltérően működik.

A látás és a látottak felismerése ugyanis az ember számára két meglehetősen eltérő folyamat. Még ha szemünk kétségkívül csodálatos alkotás is, gyenge pontjaink is mutatkoznak a vizuális érzékelésben: csupán mert látunk valamit, korántsem jelenti, hogy érzékeljük is és fel is ismerjük. Számos baleseti résztvevő idézi fel például az ütközést követően, hogy elnézett ugyan a másik fél irányába, mégsem látta. Becslések szerint a közúti balesetek akár 50 százaléka is erre a jelenségre vezethető vissza. Az új kamera e tekintetben egyértelműen felülmúlja az emberi szemet: nem fárad el, és többórás vezetést követően is pontosan úgy működik, mint az első kilométereken.

Továbbfejlesztett vezetéstámogató rendszerek

Az új technológia nagy erőssége a megbízható objektumfelismerésben rejlik a többcsatornás (multi-path) módszerének köszönhetően. Ehhez egyebek mellett mesterséges intelligenciát (AI) alkalmaztak a tervezők, például arra is megtanítva a kamerát, hogy akár útburkolati jelek hiányában is megbízhatóan megállapíthassa az út szélét. A kameraalapú intelligencia a Bosch szaktudására épül és a japán Renesas vállalat V3H chipjébe integráltan működik. Egyaránt továbbfejleszthetők vele a már rendelkezésre álló vezetéstámogató rendszerek, illetve bővíthető alkalmazási területük. A vadütközések megelőzése érdekében például bizonyos állatfajokra is kifejleszthető az automatikus vészfékezés funkciója.

A kamera a részlegesen takart gyalogosokat is felismeri, ezért használatával a vészfékezés megbízhatósága is növelhető. A Bosch innovációja emellett a közlekedési táblák felismerését is javítja: az új kamerák ugyanis az optikai jelfelismerés segítségével megbízhatóan olvashatják le a szöveget és a számokat a közlekedési táblákról, a műszeregységen jelenítve meg információikat az autósok számára.

Magyar nérnökök a fejlesztésben

A különleges kamerák fejlesztésében egy nemzetközi projektcsapat tagjaként a Bosch Magyarországon dolgozó mérnökei is részt vesznek. A Budapesti Fejlesztési Központ munkatársai a hardver- és szoftverfejlesztésben, valamint a rendszerszintű tesztelésben érintettek. A szoftverfejlesztés során a közlekedési táblák felismerésén alapuló funkció, a sávtartás, az intelligens fényszóróvezérlés, a vészfékezés és a videó alapú intelligens tempomat (ACC) megvalósításához járulnak hozzá. Emellett a magyarországi központban dolgozó mérnökök szimulációs teszteket végeznek, illetve ellenőrzik a rendszer helyes működését tesztautók segítségével. A kamerák elektronikájának gyártása pedig a Bosch hatvani telephelyén történik majd.

Teljeskörű, könnyen használható megoldás nagy minőségű furatok készítéséhez
A Sandvik Coromant CoroDrill DE10 választéka kiegészült két új geometria, az -M5F és -M5C bevezetésével. Ezek a kiegészítések bővítik a fúró optimalizálási potenciálját és megerősítik pozícióját, mint sokoldalú, plug‑and‑play megoldás rövid furatok fúrásához minden anyagban.
Kiberbiztonsági innováció: vállalati partnereket keres az InnovaCyBridge
Azok a cégek, amelyek éppen a saját kiberbiztonsági stratégiájuk kialakításán dolgoznak, a BME közvetítésével kaphatnak segítséget. Új szakaszába lép az InnovaCyBridge európai innovációs program.
Üzemanyagcellás járművekkel zöldíti a városi közlekedést a Bosch
A klímabarát megoldások az európai városok tömegközlekedésében is egyre fontosabbak. A Bosch nemrég mutatta be üzemanyagcellás áramtermelő moduljának (Fuel-Cell Power Module, FCPM) legújabb változatát, amely a fenntartható városi buszközlekedésben kínál lehetőségeket.
Hálózati evolúció: az AI átveszi az irányítást a távközlésben is
A pia eljutott oda, hogy a technológia nem öncélú, hanem egy közvetlenül monetizálható, értékalapú ajánlattá vált. A szolgáltatók már nem pusztán gigabiteket vagy perceket árulnak, hanem garantált minőséget és személyre szabott megoldásokat.
Áprilisban ismét fókuszban a logisztikai szektor
2026-ban, az elmúlt évek hagyományát folytatva, ismét megrendezik a Logisztika Napját, amelyre idén április 16-án kerül sor. A közel két évtizedes múlttal rendelkező kezdeményezésre hazánkban is komoly figyelem irányul, különösen egy olyan időszakban, amikor a globális gazdaság működését egymást követő logisztikai kihívások is formálják.