Küszöbön a magyar űripari központ elindítása
Az ütemtervnek megfelelően halad a Közép-Kelet Európában egyedülálló, magánberuházásban több mint 10 milliárd forintból megvalósuló űrtechnológiai gyártóközpont építése Martonvásáron.

 

A 4iG Űr és Védelmi Technológiák Zrt. a régióban egyedülálló űripari ökoszisztémája három pillérből épül fel, melynek első pillére a REMTECH űrközpontban megvalósuló űreszközgyártás. A csúcstechnológiás gyártási kapacitást biztosító központ építése a napokban újabb mérföldkőhöz érkezett, hiszen a 4000 négyzetméteres épület elérte legmagasabb pontját, várhatóan 2026. második felében adják át.

A jövő technológiáját képviselő, 85 magas hozzáadott értékű munkahelyet teremtő martonvásári űrközpontban közepes méretű – legfeljebb 400 kilogrammos – műholdak gyártása, összeszerelése, integrációja és tesztelése zajlik majd, itt készül a HUSAT program 8 darab, alacsony földkörüli pályán keringő műholdja is. A REMTECH olyan világszínvonalú innovációs központ lesz, amely szerteágazó technológiai képességekkel kapcsolódik a régiós K+F+I tevékenységekhez, a világ vezető űripari nagyvállalataihoz és űrügynökségeihez.

„Az űripar óriási lehetőséget rejt magában, amelyben nem akarunk lemaradni, részt veszünk a globális versenyben. A 4iG Csoport által megvalósított martonvásári REMTECH űrtechnológiai gyártó- és innovációs központ fontos lépés a magyarországi űripari ökoszisztéma további fejlesztésében, illetve abban, hogy meghatározó űripari szereplővé válhassunk a régióban. A magyar műholdgyártási képesség ráadásul nem csupán gazdasági, hanem biztonsági és szuverenitási kérdés is” – emelte ki a REMTECH bokrétaünnepségén Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter.

 

A 4iG Csoporthoz tartozó REMRED Zrt. REMTECH űrközpontját a tervek szerint 2026. második felében adják át, ahol a tesztelést követően a műholdak gyártása is megkezdődhet | Fotó: REMRED

 

 

„A REMTECH sokkal több mint egy új épület: a teljes űripari ökoszisztémánk része és egyben olyan high-tech központ, amely Magyarország számára ismét helyet biztosít a nemzetközi technológiai térképen, valamint kulcsszerepet játszik a legnagyobb magánfinanszírozásból megvalósuló régiós űrprogram, a HUSAT sikerében is” – tette hozzá Sárhegyi István a 4iG Űr és Védelmi Technológiák Zrt. vezérigazgatója.

Az űripari ökoszisztéma második meghatározó pillére a nagyszabású HUSAT műholdprogram, melynek keretében a 4iG Űr és Védelmi Technológiák Zrt. egy geostacionárius pályán keringő (HUGEO), valamint további nyolc (6+2) alacsony földkörüli pályán keringő (HULEO) műholdat tervez 2032-ig felbocsátani, illetve pályára állítani és üzemeltetni. A 4iG Űr és Védelmi Technológiák Zrt. célja, a program kapcsán is, hosszú távú partnerségek kialakítása meghatározó nemzetközi iparági szereplőkkel. A HUSAT programhoz kapcsolódó földi antennarendszer, valamint a két irányító és adatfeldolgozó állomás az ökoszisztéma harmadik kulcsfontosságú eleme.

A 4iG Űr és Védelmi Technológiák Zrt. már korábban megállapodást kötött a német CPI Vertex Antennentechnik vállalattal a HUSAT műholdjainak kommunikációját biztosító legmodernebb földi antennarendszer kiépítésére, melynek során az állomásokhoz központi antennarendszereket – összesen 8db, 9-11,5 méter átmérőjű parabola antennát és hozzátartozó rádiófrekvenciás eszközöket – telepítenek. A közelmúltban elindított, a technológiai és együttműködési lehetőségek feltárását és az innováció előmozdítását célzó nemzetközi partnerségek új távlatokat nyitnak a hazai űriparban és segítségükkel jelentősen bővülhet az ESA-, EUSPA- és Horizon-források elérése is.

 

| Nyitókép: Illusztráció, Adobe Stock

Kapcsolóberendezések újracsomagolva
Díjat nyert a WorldStar Global Packaging Awards-on „Electronics” kategóriában a DS Smith és a Schneider Electric közösen fejlesztett csomagolási rendszere, amit az utóbbi vállalat nagyteljesítményű elektromos kapcsolóberendezéseihez alakítottak ki.
Radikális karbonlábnyom-csökkentést hozhat az ipari méretű papírpalack-gyártás
A globális bor-, szesz- és élelmiszeripar egyre nagyobb nyomás alatt áll, ami a csomagolást illeti. Az üveggyártás akár 1500°C-os, jellemzően fosszilis energiával fűtött kemencéket igényel, az elmúlt évek energiaválságai, költségemelkedése és alapanyag-hiánya azonban erősen sújtotta ezt az iparágat.
A rugalmatlanság drága dolog: 20 milliárd forintot égetett el idén a villamosenergia-piac
A negatív áramár nem a bőség, hanem a rugalmatlanság tünete. Idén eddig nagyságrendileg 43 millió euró (mintegy 20 milliárd forint) a negatív árú órákban realizált piaci veszteség. Cikkünkben a Green Cloud szakértői elemzik a kialakult helyzetet.
Üres vezetőfülkék: munkaerőhiány szorításában a logisztika
A logisztikai vállalatok előtt álló legnagyobb kihívás ma már nem az, hogy van-e elegendő fuvarfeladat vagy raktárkapacitás. A valódi kérdés: lesz-e, aki holnap elvégzi a munkát?
Az energiatárolás néhány év alatt teljesen átírhatja az energiapiacot
2026 áprilisa volt az első hónap a történelemben, amikor a szél és a nap energiájából előállított villamos energia világszinten meghaladta a gáz égetésével előállított villamos energia mennyiségét – írja Szilva Attila fizikus, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem és az Uppsalai Egyetem korábbi kutatója.