Miközben az áldozatok száma éves szinten tízezres, az okozott károké pedig immár tízmilliárdos nagyságrendű, még a legfelkészültebbnek gondolt 18-29 évesek digitális biztonsági tudása is alig éri el az 1,5-ös szintet egy négyfokozatú skálán – derül ki a Mastercard friss kutatásából. Az eredményeket összegző tanulmányt elsőként a KiberPajzs kezdeményezés résztvevőivel, majd az érintett ágazatok képviselőivel is megosztja a vállalat. Az ijesztő tempóban növekvő kiberbűnözést ugyanis csak összefogással, együttműködéssel és folyamatos tudásmegosztással lehet megfékezni – ehhez teremt hatékony keretet a KiberPajzs, felhasználva az elemzés következtetéseit is.
Magyarország esetében 30 milliárd forintnyi kár a bűnözési ág tavalyi mérlege. Különösen kitettnek számít az online kereskedelem: az online piacterek felhasználóinak 43%-a tapasztalt már valamilyen csalási kísérletet, 20% pedig pénzt vagy adatot is veszített emiatt. Összességében a magyar lakosság csaknem fele (48%) volt már személyesen vagy a környezetén keresztül érintett kiberbiztonsági csalásban, azonban csupán körülbelül ötödük (22%) tartja magát felkészültnek a visszaélések kivédésére. A bűnözők kedvelt célpontjai közül jelenleg a közszféra fenyegetettsége a legnagyobb; az egészségügyé csökkent, a technológiai szektoré viszont nőtt a világjárvány óta.
A Mastercard közelmúltban készült reprezentatív kutatásának tesztjét kitöltő magyar felnőttek 70%-a tisztában van vele: nem fordulhat elő, hogy a bank telefonon vagy e-mailben kér kártyaadatokat vagy belépési jelszót, tavaly mégis rengeteg olyan bűneset történt, amikor a sértettektől 10 millió forint feletti összeget csaltak ki ilyen módon. A konkrét példa is megerősíti a kiberbűnözés ellen küzdők első számú tapasztalatát, miszerint a leggyengébb láncszem mindig a nyomás alá helyezett, vagy éppen felkészületlen felhasználó.
A legbiztosabb védekezés pedig a naprakész tudás – ez utóbbi érdekében fogtak össze a KiberPajzs kezdeményezés alapítói. A cél, hogy visszaszorítsák a digitális bűnözést, és védőernyőt nyújtsanak a potenciális áldozatoknak. Az információmegosztás kulcsfontosságú ebben a küzdelemben, hiszen hozzásegíti az érdekelt feleket a hatékony védekezéshez.
A Mastercard – amely elkötelezett partnerként csatlakozott a KiberPajzshoz – egy, a közelmúltban elkészített tanulmánnyal járul hozzá ehhez, amely részletekbe menő képet ad a felhasználók biztonsági ismereteiről és a kiberbűnözők természetéről, annak érdekében, hogy azonosítva legyenek a kockázatok, megerősödjenek a védvonalak, és a védekezésben résztvevők minél alaposabban megismerjék a kiberbűnözés természetét – ez utóbbi területen kiemelten fontosnak számít az információcsere.
“A kiberbűnözés kora 2025 olyan egyedülálló és hiánypótló tanulmány, amely egyszerre ismerteti a magyar és a regionális trendeket a támadásokkal kapcsolatban, valamint mélységében, adat-alapon mutatja meg a magyar felhasználók kiberbiztonsági tudását és szükségleteit. A dokumentum összeállításával információt és segítséget kívántunk nyújtani a biztonsággal foglalkozó szakembereknek és a döntéshozóknak a digitális fizetési ökoszisztémán belül, és azon kívül is.
Hiszek abban, hogy ez a tanulmány értékes kiindulóponttá válik a biztonsági szint növelését szolgáló együttműködésben, amihez a KiberPajzs kezdeményezés kifejezetten hatékony, jól működő kereteket biztosít azon szervezetek számára, amelyek elkötelezettek a kiberbiztonság fokozásában” – hangsúlyozta Márkus Gergely, a Mastercard Magyarországért és Szlovéniáért felelős country managere.
| Illusztrációk: Adobe Stock