Hamar eldől, hogy a lányok nem lesznek mérnökök
A pályaválasztás legtöbbször már a középiskoláig eldől, és a támogató közeg hiánya miatt választja kevesebb lány a műszaki-technológiai hivatást – állapítja meg a CETIN Hungary Zrt. kutatása.

 

Ezen szeretne változtatni a független, integrált telekommunikációs infrastruktúraszolgáltató: a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) szakmai partnerségével középiskolás lányoknak ingyenes tehetségprogramot indít. A STEMpowered by CETIN elnevezésű program legfontosabb célja, hogy a pályaválasztás előtt álló, 11. évfolyamos lányoknak olyan alternatívát mutasson, amelyre ritkán vagy egyáltalán nem gondolnak, és segítsen az előttük álló korlátok lebontásában.

Az ingyenes program a matematikai készségek és digitális kompetenciák fejlesztésén túl a természettudományos területek összekapcsolásával mutatja meg a STEM (természettudományok, technológia, mérnöki tudományok, matematika) szakmákban rejlő izgalmas lehetőségeket. Emellett segítséget nyújt a pályaorientációban, kiegészíti a tanórai munkát, elmélyíti az ott szerzett tudást és sikerélményhez juttatja a benne részt vevő tanulókat. 

„Magyarországon a nők aránya a foglalkoztatásban 45 százalék fölötti, a technológiai területen viszont nem éri el a 14 százalékot. A NaTE szakmai segítségével indított STEMpowered by CETIN programmal ösztönözni szeretnénk a nők karrierépítését a műszaki, technológiai szakmában. Kutatásunk adatai is alátámasztják, hogy ehhez már középiskolában fel kell kelteni az érdeklődést, és fejleszteni az arra nyitott lányoknál a  továbbtanuláshoz fontos tárgyakat és az önérvényesítéshez szükséges képességeket – mondta Kübler-Andrási Judit, a CETIN Hungary Zrt. vezérigazgatója.

 

Már középiskolában fel kell kelteni az érdeklődést, és fejleszteni az arra nyitott lányoknál a  továbbtanuláshoz fontos tárgyakat és az önérvényesítéshez szükséges képességeket

 

A programmal az is a szándékunk, hogy a jelentkező lányok szerepmodellt lássanak: cégünk vezetésében három nő is található. Hadd hozzak személyes példát is: engem a matematika és a fizika is nagyon érdekelt, de a pályaválasztáskor viszonylag kevés lehetőségem volt szakmai karrierutakról beszélgetni, így végül a közgazdaságtant választottam. A STEMpowered by CETIN megmutatja a mai lányoknak a választási lehetőségeket és betekintést kínál a mérnöki szakma szépségeibe.”

„Határozott célunk, hogy a fiatalok bátran és magabiztosan induljanak el a STEM területek irányába. Fontosnak tartjuk, hogy ne társadalmi vagy családi elvárásokat követve, hanem saját tapasztalataik és élményeik alapján hozzák meg a döntést. A tudomány, a technológia, a matematika és a mérnöki pálya végtelenül szép és izgalmas – szeretnénk elérni, hogy az ebben rejlő óriási lehetőséget a fiatal lányok is észrevegyék. Büszkék vagyunk, hogy olyan partnerrel dolgozhatunk együtt, akinek ugyanilyen fontos a lányok bátorítása a STEM pályák irányába – mondta dr. Balázsi Katalin, a Nők a Tudományban Egyesület elnöke.

Öröm számunkra, hogy CETIN Hungary-vel életre kelthetjük új tehetséggondozó programunkat, aminek köszönhetően a részt vevő lányok kapcsolatba lépnek a szakmákban dolgozó nőkkel és férfiakkal, úgy tekinthetnek ezekre a karrierekre, mint maguk számára is izgalmas és reális lehetőségekre, ezzel együtt a STEM területek izgalmas világát is felfedezhetik.”

Nem a társadalmi elvárásoknak kell megfelelni

A CETIN Hungary által készített reprezentatív kutatás arra kereste a választ, hogy milyen tényezők befolyásolják a nőket a hivatás – és kiemelten a műszaki, technológiai pálya – választásában. Vizsgálta az ismerősök, a család, az iskola és a kortárs csoportok hatását, illetve a belső motivációkat is.

Arra a kérdésre, hogy mi akadályozza a nőket a STEM pálya választásában, a legnagyobb arányban (27%) megjelölt válasz szerint az oktatásban nem szentelnek elég figyelmet annak, hogy a lányok érdeklődését is felkeltsék a műszaki-technológiai terület iránt. A két nem között ebben érdemi különbség figyelhető meg: a nők ezt az okot súlyosabbnak érzik, és 32 százalékban jelölték meg ezt az opciót, a férfiak közül viszont csak 22 százalék (a válaszadók itt több lehetőséget is megadhattak).

Ennél több férfi (27%) szerint a karrierút már gyerekkorban eldől: a lányok kevesebbet játszanak kütyükkel, így kevesebb lehetőségük van megkedvelni a területet (ezt az opciót a nők 19 százaléka választotta). A női válaszadók szerint – az említett szempontok mellett – erősebben játszik közre még a női példaképek hiánya (19%), illetve az, hogy a lányoknak kevés az önbizalma, és úgy gondolják, egy ilyen szakterületen nem lehetnek sikeresek (22%).

Ez is lehet az oka, hogy a válaszadó férfiaknak csak a fele (48%) nem gondolt arra, hogy ezen a területen helyezkedjen el, míg ez az arány a nők esetében lényegesen magasabb, 69 százalék. A pályaválasztás egyébként legtöbbször – a megkérdezettek 57 százalékánál – viszonylag hamar, felső tagozatban, illetve középiskolában dől el, és ebben kicsi a különbség a férfiak és nők között. A megkérdezettek nagyobb része (59%) egyébként nem tartja férfiasnak a műszaki-technológiai pályát, mintegy egyharmaduk szerint (29%) viszont a szakma inkább férfiasnak tekinthető.

 

STEMpowered by CETIN – program a tehetségekért

A heti rendszerességű, STEM-fókuszú foglalkozássorozat matematikai és digitális kompetenciákat fejleszt egy tanéven keresztül. A komplex kezdeményezés célja nemcsak az ismeretek átadása, hanem az egyéni és csoportos mentorálás is, amelynek során a résztvevők olyan készségeket is fejlesztenek, amelyek ma már nélkülözhetetlenek a sikeres pályaválasztáshoz és a választott pályán való érvényesüléshez. A bevont szakemberek nem csak szakmai tudást közvetítenek, de a magabiztosság, a tudatosság és a nagyobb önbizalom kialakításában is segítenek az érdeklődő középiskolás lányoknak.

A program a résztvevők STEM területek iránti elköteleződését az önálló tanulás során elengedhetetlen soft skillek – például időmenedzsment, nem rutinszerű problémamegoldás, alkalmazkodóképesség, komplex kommunikációs és társas készségek, önbizalomnövelés – rendszeres fejlesztésével erősíti. Az érdeklődő 11. osztályos lányok a https://nokatud.hu/event/stempower2023-jelentkezes/ oldalon szeptember 28-áig jelentkezhetnek az október 10-én induló programra.

 

 

hyperMILL VIRTUAL Machining – fejlett szerszámgép szimuláció és analízis
A hyperMILL 2D, 3D, gyorsmarási és 5 tengelyes megmunkálásoktól a maró-eszterga központok programozásán a speciális alkalmazási területekig minden létező megmunkálási stratégiát egyetlen Windows-os felületen integrál.
Hiányszakma és biztos egzisztencia: ahol a jövő villanyszerelőit képzik
Sem a lakosság energiaellátása, sem az ország gazdasága nem működhet a villamos szakmák magasan képzett művelői nélkül – az E.ON Hungária Csoport egyre bővülő, a vállalat teljes szolgáltatási területét lefedő tanműhely-hálózatot hozott létre.
A kiber- és digitális technológiai kockázatok a vezetők rémálma
A PwC kutatása szerint, miközben a vállalkozások olyan új és feltörekvő technológiákat keresnek ahhoz, hogy értéket teremtsenek és átalakítsák működésüket, mint a generatív mesterséges intelligencia, a gépi tanulás, az automatizálás és a felhőalapú megoldások, mindezek jelentős szerepet játszanak a szervezetek kockázati kitettségének alakításában is.
5 ok, amiért a szénszálas kompozit 3D nyomtatás forradalmasítja a gyártási folyamatokat
Itt az ideje, hogy felfedezze a szénszálas kompozit 3D nyomtatás világát, mivel számos olyan előnyt kínál, amely hatékonyabbá teheti a gyártási folyamatokat. A Stratasys kompozit 3D nyomtatás geometriától függően 2-4x gyorsabb, mint más szénszálas megoldások. Bemutatunk 5 meggyőző okot, amiért ez a csúcstechnológia megreformálja a gyártást!
Egy gép 500 milliós ára természetes, de a szoftver pár millióján mindenki elsápad
A rossz szoftverválasztás vagy egy elhibázott bevezetési folyamat elkerülésével akár többmilliós tanulópénzt spórolhatunk meg.