Globális piacokra dolgozik a Continental veszprémi telephelye
Jelentős mérföldkő a hazai autóiparban: az idén 30 éves telephely kulcsfontosságú szerepet játszik a csúcstechnológiás, jövőálló termékek fejlesztésében, tesztelésében és gyártásában.

 

A telephely 1993 júniusában kezdte meg működését, első feladata kerékfordulatszám-jeladók gyártása volt. Ezen termékek segítségével mérte fel a jármű blokkolásgátló vezérlése, hogy a kerék áll vagy forog, így téve lehetővé a fékerő pontos szabályozását. A Continental veszprémi egységének portfóliója ezt követően az elmúlt három évtized során rengeteget fejlődött. A gyártási feladatok mellett a telephely 2001-ben szoftverfejlesztési tevékenységet folytató kutatás-fejlesztés központtal egészült ki.

Harminc év töretlen fejlődés

Egy újabb kulcsfontosságú mérföldkő következett 2009-ben a vállalat saját tesztpályájának megnyitásával. A járműdinamikai létesítmény 2020-ban megújult és számos további funkcióval, illetve modullal többszörösére növekedett. Mára Közép-Európa egyik legnagyobb vállalati kézben lévő tesztpályájává fejlődött. A Continental Veszprémben az évek során emellett több új termelési sorral és épülettel, valamint gyártáshoz kapcsolódó tesztelési és prototípuslaborral bővült. Idén pedig elérte az egymilliárd darab legyártott szenzort.

 

Dapsy Zoltán, a Continental veszprémi telephelyének ügyvezető igazgatója

 

„Veszprémi telephelyünk kimagasló fejlődésen ment keresztül fennállásának 30 éve alatt. Mára termelési és gyártási szegmensünkben digitalizált és robotizált gyártósorokat is használunk, jelentős kutatás-fejlesztési tevékenységet folytatunk és egyedi tesztpályával rendelkezünk. Magas hozzáadott értéket képviselő, nemzetközi összevetésben is kiemelkedő gyár vagyunk” – emelte ki Dapsy Zoltán, a Continental veszprémi telephelyének ügyvezető igazgatója.

Az értéklánc meghatározó részét lefedő portfólió

Mára a Continental Veszprémben a világ szinte valamennyi autógyártója számára szállít termékeket és fejleszt megoldásokat. Az akkumulátor-, alváz pozíció- és keréksebesség-szenzorokat, valamint motor- és váltó szenzorokat a telephely az ipar 4.0 trendeknek megfelelő innovatív berendezkedésekkel és automatizált gyártósorokkal állítja elő. Fejlesztőközpontjában legújabb generációs járműdinamikai és menetbiztonsági megoldásait alkotja meg ügyfeleinek.

Laborjainak és tesztpályájának köszönhetően pedig mérnökeinek ötleteit és fejlesztéseit gyártásba kerülés előtt saját környezetben tesztelheti a vállalat. Emellett pénzügyi területük szolgáltató központként támogatja a budapesti egységet is. A telephely nemzetközi szinten is fontos szereppel bír, hiszen számos egyedülálló mérnöki és fejlesztési feladattal, továbbá globális projektmenedzsmenttel támogatja a technológiai vállalat hálózatát világszerte.

| Forrás: Continental

 

Róma a helyi villamosenergia-hálózat rugalmasságát teszteli
A RomeFlex projektben az egyre növekvő energiaigényekre készítik fel a város elektromos infrastruktúráját, a Siemens közreműködésével.
Saját villamosenergiát termel a Suzuki esztergomi gyára
A napelempark teljes beruházása csaknem két évig tartott és 2 millió euróba került. A vállalat így éves szinten csaknem 270 millió forintot spórol meg és több mint 1700 tonnával csökkenti a közvetett szén-dioxid-kibocsátást.
Okostelefontól a robotikáig - új digitális ökoszisztéma épül
A Xiaomi az MWC Barcelona 2024 rendezvényen bemutatta az új Human x Car x Home stratégia jegyében kifejlesztett okos ökoszisztémáját, amely új fénybe helyezi a technológiai integráció fogalmát.
Már lehet regisztrálni az első ipari digitalizációs fesztiválra
A Smart Manufacturing Festival - "A fejlődés társadalmasítása!" rendezvény több mint 30 helyszínen, mintegy 50 féle program várja a látogatókat 2024. február 26. és március 8. között - közölte az Ipar 4.0 Nemzeti Technológiai Platform Szövetség (NTPSZ).
Kevesebb selejt a digitális kiesztergálófej-beállításnak köszönhetően
A Seco Axiabore és az Axiabore Plus digitális axiális kiesztergálófejek kiküszöbölik a fáradságos, pontatlan kiesztergálófej-beállítást, amely során selejt munkadarabok keletkezhetnek. A széles digitális kijelzőnek köszönhetően a beállítás gyorsan és hatékonyan elvégezhető.