Gábor Dénes-díjjal ismerték el a magyarországi Bosch csoport vezetőjét
A NOVOFER Alapítvány 1989-ben létrehozott Gábor Dénes-díja a civil szféra legnevesebb műszaki alkotói elismerése ma Magyarországon. Idén a díjazottak között volt Dr. Szászi István járműmérnök, aki a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban. A díjat ünnepélyes keretek között, idén 35. alkalommal adták át a technológiai innováció, műszaki és mérnöki kutatómunka terén mutatott kiemelkedő teljesítmények elismeréseként.

 

„Az innováció a fejlődés motorja, ami csapatmunka nélkül elképzelhetetlen. Ez a megtisztelő díj annak a több ezer kiváló kollégámnak is elismerést jelent, akikkel a Boschnál évtizedek óta az innováció eszközével egy fenntarthatóbb, hatékonyabb és biztonságosabb világért dolgozunk közösen. Fontos célunk, hogy elősegítsük, támogassuk az akadémiai világ és az ipari szereplők közötti együttműködést is, erősítve ezzel Magyarország innovatív erejét. Nagy megtiszteltetés számomra, hogy a munkámat Gábor Dénes-díjjal ismerik el. Inspirációt ad és egyúttal abban is megerősít, hogy a kollégákkal jó úton járunk.” – mondta el Dr. Szászi István.

A magyarországi Bosch csoportnál több mint 3500 szakember dolgozik a jövőt meghatározó technológiák és innovációk fejlesztésén. A Bosch hosszú távú stratégiájának fontos része a felsőoktatás és az ipari kutatás-fejlesztés kapcsolatának erősítése egy egyedülálló innovációs ökoszisztéma kiépítésével. A vállalat Szászi István vezetésével és aktív szerepvállalásával évek óta komoly szerepet vállal a felsőoktatási intézményekkel való együttműködésekben, a magas színvonalú hazai mérnökképzés támogatásában, és kiemelt partnerként tekint a hazai egyetemekre.

Innovációra hangolt életút

Dr. Szászi István Mátészalkán született, tanulmányait a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen végezte. 1997-ben járműmérnöki diplomát, majd 2004-ben PhD fokozatot, ezt követően pedig 2005-ben MBA diplomát szerzett. Karrierjét a tudományos világban kezdte: a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem elvégzése után az egyetem doktorandusza, tanársegéde, majd adjunktusa volt. Közel 20 éve dolgozik a Bosch csoportnál: projektmérnökből lett a Budapesti Fejlesztési Központ vezetője, majd 2021-től a magyarországi és Adria régióbeli Bosch csoport elsőszámú vezetője.

Dr. Szászi István több mint 23 ezer Bosch munkavállalóért felel a régióban, köztük többezer fejlesztőmérnök munkáját irányítja Magyarországon, Romániában és Bulgáriában. Számos vezetőknek szóló mentorprogramban vállal szerepet, emellett a Magyar Mérnökakadémia tagja, a BME címzetes egyetemi docense, a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara, a Rudolf Kalman Óbudai Egyetemért Alapítvány kuratóriumának, valamint a Joint Venture Szövetség (JVSZ) elnökségi tagja. 2023-tól részt vesz a Fudan Hungary Egyetemért Alapítvány kuratóriumának munkájában. 2022-ben az innovációért, az elektromobilitás fejlesztéséért végzett kimagasló munkáját a Menedzserszövetség és a Volkswagen közös Kék Innovációs Különdíjával ismerték el.

Mesterséges neurális hálózatokkal lehetővé tett gépi tanulásért ítélték oda a 2024-es fizikai Nobel-díjat
Az amerikai John J. Hopfieldnek és a kanadai Geoffrey E. Hintonnak ítélték oda 2024-ben a fizikai Nobel-díjat – jelentették be kedden Stockholmban a Svéd Királyi Akadémián. A két kutató a gépi tanulás mesterséges neurális hálózatokkal való lehetővé tételéhez járult hozzá úttörő jelentőségű eredményeivel.
Konferencia az okosvárosokról és a technológiai sokszínűségről
Összefogtak a jövőért az ipar, a tudomány és a művészetek képviselői a Kognitív Mobilitás 2024 konferencián Budapesten.
Teljes kultúraváltás – a Miller Industries beszámolója arról miként segítette a Birst megoldás üzlete átalakítását
Az Infor első blogsorozata az Infor Customer Excellence Awards nyerteseit állítja reflektorfénybe és osztja meg a sikertörténeteiket.
Új képzési program indul az adatközponti és kritikus infrastruktúra területén működőknek
Új képzésekkel egészítette ki EcoXpert Partner Program kezdeményezését a Schneider Electric. Az újonnan megszerezhető tudás hatékonyan támogatja a vállalat adatközponti és kritikus infrastruktúra területeken tevékenykedő értékesítési partnereit ügyfeleik még jobb kiszolgálásában.
Zsákutcába kerülhet az AI egy kutatás szerint
A nagy nyelvi modellek, mint például a ChatGPT elterjedése valójában egyre csökkenti a nyilvános tudásmegosztást az online kérdezz-felelek platformokon, s ezzel megnehezítheti a jövőbeli modellek képzését – erre jutott a Budapesti Corvinus Egyetem frissen publikált tanulmánya.