– A Siemens és a GKI Digital közös digitalizációs kutatásából kiderül, hogy Magyarországon – a közép- és nagyvállalati körben – elsősorban a pénzhiánnyal és a nem megfelelő vezetői hozzállással kell megküzdeniük a fejlesztést sürgetőknek. Hogy látja ezt az IVSZ?

– Magyarországon alapvetően kétutas a rendszer. Az egyiket a multinacionális vállalatok és azok beszállítói, a másikat a kis- és középvállalatok alkotják. Nézzük először a multikat. Esetükben jellemzően nem igaz, hogy a digitalizálást akadályozzák a hazai problémák, ugyanis a döntéseket külföldön hozzák. Ha például egy multinál a nyersanyagbeszerzéstől kezdve, a gyártási folyamaton keresztül, a késztermék követéséig a teljes folyamatot digitalizálják, akkor a hazai beszállítóknak is ennek megfelelően kell működniük. Nincs más választásuk, jóllehet a forráshiány sokszor komoly akadályokat gördít eléjük. A digitalizáció egyébként nem csupán a folyamatok optimalizálása, hanem a biztonság miatt is egyre inkább alapkövetelmény. Csak így követhető ugyanis nyomon, hogy egy meghibásodást okozó elem mikor, hol került a rendszerbe.

– Mi a helyzet a multik működési területén kívül eső hazai kis- és középvállalatokkal?

– A már említett forráshiány mellett a magyarországi kis- és középvállalatoknál van egy másik nagy probléma is: jellemzően hiányzik az a tudatosság, amivel fel tudnának csatlakozni a globális artériákra. A digitalizáció szempontjából igazi áttörésnek gondolom ezt az évet. Sokat várok a Digitális Jólét Programtól és a Digitális Oktatási Stratégiától. Jó hír, hogy egyre többen elismerik, hogy a gyerekeknek újfajta tudás kell.

Mégis, ha megkérdezzük a gyerekeket (akik felhasználóként természetesen remekül használják a különféle okoseszközöket), válaszaikból az derül ki, hogy tízből kilenc nem informatikai vagy valamilyen, a digitális gazdasághoz kapcsolódó területen akar továbbtanulni. Legyen szó a szülőkről vagy a gyerekekről, még mindig a hagyományos szakmák állnak a gondolkodás középpontjában, és fennáll az a tévhit, hogy évtizedekig elegendő munkalehetőséget nyújtanak a ma még elterjedtnek számító, jól ismert szakmák. Ez azonban nem így van.

Laufer Tamás: A digitalizációval kapcsolatos oktatást, képzést magas prioritással kell kezelni

A digitalizáció feltartóztathatatlan globális jelenség, nem megijedni kell tőle és elzárkózni előle (lásd az Uber elleni lépéseket), hanem meg kell szerezni azt a tudást, amivel be tudunk kapcsolódni a jövő folyamataiba. A magyar gazdaság szereplőinek több mint 90 százaléka – a beszállítói iparon keresztül – ki van téve a globalizációnak. Ebből látszik, hogy csak nagyon kivételes esetben teheti meg egy vállalat, hogy kivonja magát a világban tapasztalható folyamatok alól. Ha tehát egy kis- és középvállalat úgy gondolkodik, mint a mai gyerekek és szüleik, akkor nagy hibát követ el. Önmaga vágja el a jövőjét.

– Egyértelmű, hogy a digitalizáció terjedésével bizonyos munkakörök fölöslegessé válnak. Hogyan csökkenthető a munkehelyek megszűnésétől való félelem, illetve mi lehet a megoldás?

– Sok a tennivaló, és minden perc veszteséget jelent. Az nem lehet kérdés, hogy csatlakozunk-e a globalizációhoz és az azzal járó digitalizációhoz, így a pálya adott. A feladat természetesen óriási. A legkisebbekkel kell kezdeni. Sajnos a mostani informatikai oktatás még nem felel meg a jövő követelményeinek, de kétségtelen, hogy már az iskolában el kell ültetni a digitalizáció magját. Alapvetően nem konkrét programozási oktatásra vagy az eszközök beható ismertetésére gondolok, hanem a gyerekek gondolkodásának alakítására. Arra kell rávilágítani, hogy mire használhatók az új eszközök. A gyerekek mellett a felnőttek szemléletének megváltoztatása is elengedhetetlen. Nem várhatunk 15 évet, amíg a mai elsősök kikerülnek a munkaerőpiacra.

A digitalizációval kapcsolatos oktatást, képzést magas prioritással kell kezelni. Ellenkező esetben 10-15 év múlva súlyos foglalkoztatási problémákkal kell szembenéznünk, illetve sokak munkanélkülivé válnak. A digitalizációnak köszönhetően az autógyárakban és a feldolgozóiparban például drasztikusan csökken a betanított munkások száma, de előbb-utóbb targoncavezetőkre, sőt középszintű könyvelőkre, bankügynökökre vagy call center operátorokra sem lesz szükség. Az új helyzetet el kell fogadni, és minden korosztálynak tanulnia kell. Nem csak új szemléletet és szakmát, hanem angolul is.

– A hazai ipar digitalizáltságát tekintve mekkorák a szektoriális különbségek?

– Magától értetődő, hogy vannak jobban és kevésbé digitalizált iparágak, de szinte minden területen vannak olyan példák, amelyek azt mutatják, hogy miként lehet másképpen csinálni. Vegyük például az egészségügyet, ahol ma a forráshiány a fő probléma. Egyre több embert kell kiszolgálni a szűkös adóforintokból. A digitalizáció számtalan ponton segíthet a gondok megoldásában. A korszerű eszközöket nem csupán közvetlenül a gyógyításban, hanem a megelőzésben, az egészség megőrzésében is fel lehet használni. Ehhez azonban bizonyos új protokollokat kell alkotni, illetve meg kell teremteni a jelenlegi egészségügyi rendszer és a lakosság közti átjárásokat.

A digitális rendszereket úgy kell alkalmazni, hogy ne csak az orvosokat szolgálják a különféle beavatkozásokban, hanem adott esetben helyettesítsék is az egészségügyi személyzetet. Ez óriási lehetőségeket teremt, de igazi áttörés csak kulturális változással képzelhető el. Vagy itt van a mezőgazdaság, ahol totálisan jellemző a dualizmus. A fejlett, nagy vállalatok már ma használnak különféle precizíós eszközöket, amelyek például pontosan megadják, hogy mikor, mennyit kell permetezni, vagy hány milliméterenként, hány vetőmagot kell ültetni. A kis gazdaságok egyelőre hagyományos módszerekkel dolgoznak. Vannak aztán olyan iparágak, amelyekben nagyon fejlett a digitalizáció. Ilyen például az autóipar. Erőteljes fejlődés indult meg az energetikai iparban is.

– Milyenek a hazai kis- és középvállalati beszállítók lehetőségei, hogy bekapcsolódjanak az ipar digitalizációjába?

– A megrendelők mindenek előtt referenciát kérnek. Alapkövetelmény a megbízhatóság és a kiszámíthatóság. Mindebből fakadóan nem könnyű bekerülni a beszállítói körbe, de ha valakinek sikerül itt megkapaszkodni, akkor alapvetően rajta múlik, hogy bent marad-e. A gépiparban, az autógyártásban sok hazai kis- és középvállalati beszállítóval találkozhatunk. Mivel a verseny nem Magyarországon folyik, a globális piacra való bekerülés a tét, aminek előfeltétele a biztos finanszírozás és a folyamatos innováció.

A hazai kis- és középvállalatok számára Németország az első számú célpiac, de az Egyesült Államok gyáraiba is kerülnek magyar termékek. Jó hír számunkra, hogy az európai cégek előnyben részesítik az uniós beszállítókat. Rossz hír azonban, hogy a nagy országokban elindultak a centralizáció felé, azaz egyre inkább saját alkalmazottakkal dolgoznak. Már most sok magyar szakember választja a külföldi munkavégzést, ami fokozza a hazai munkaerőhiányt.

– Mekkora érdeklődés tapasztalható a hazai kis- és középvállalatok körében a digitalizáció, illetve az iránt, hogy beszállítóként részt vegyen az ipar 4.0-ban?

– Jelenleg mindössze néhány száz olyan kis- és középvállalat van, amelyik szóba jöhet az iparvállalatok digitalizációját tekintve, illetve amelyik folyamatosan beszállít ezekbe a rendszerekbe. A többség sajnos még nem látja át a digitalizáció jelentőségét. Össze kell gyűjteni és meg kell ismerni ezeket a cégeket. A legfontosabb feladat a terep felmérése. Meg kell határozni, hogy melyek azok a kis- és középvállalatok, amelyek rövid távon szóba jöhetnek a komolyabb digitalizáció tekintetében. Azokkal pedig, akik még attól is távol állnak, hogy saját maguk digitalizáljanak, meg kell ismertetni a folyamat fontosságát.