Digitális raktározási megoldások a Bosch új logisztikai és disztribúciós központjában
A jövőbemutató, számos Ipar4.0 megoldást is alkalmazó, több mint 54 milliárd forint értékű beruházás a vállalat nemzetközi ellátásilánc-hálózatát erősíti. A digitalizációnak köszönhetően a hibák száma akár 20 százalékkal csökkenthető, és évente 204 ezer paletta áru is kiszállítható világszerte.

 

A központot, melynek előzetes kivitelezési munkálatai 2021-ben kezdődtek, a Robert Bosch Power Tool Kft. több mint 54 milliárd forint értékű beruházásból valósította meg. A beruházáshoz a magyar állam egyedi kormánydöntés (EKD) alapján mintegy 7 milliárd forint utófinanszírozás keretében nyújtható, vissza nem térítendő készpénz támogatást biztosít. Az ünnepélyes átadáson részt vett Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Fükő László, a Robert Bosch Power Tool Kft. ügyvezető igazgatója. „Nemzetközileg is kiemelkedő színvonalú technológiai infrastruktúránknak, munkatársaink szaktudásának és elkötelezettségének köszönhetjük kiváló eredményeinket. Ez a beruházás az elektromos kéziszerszám üzletághoz tartozó telephelyünk jelentőségét még tovább erősíti a vállalatcsoporton belül” – mondta Fükő László.

Jövő gyára megoldások közel 100 ezer négyzetméteren

A nagyszabású beruházással egy olyan korszerű raktári struktúrát alakítottak ki a Miskolci Ipari Park területén, amelyben számos Ipar4.0 megoldást is alkalmaztak. A rendszer a teljes értéklánc mentén valós időben, automatikusan kezeli és követi az árut annak beérkezéstől kezdve a felhasználáson és a csomagoláson keresztül a kiszállításon át egészen a megérkezésig. A digitalizációnak köszönhetően a hibák száma akár 20 százalékkal csökkenthető, a folyamatok hatékonysága pedig jelentősen javítható.

A rendszerek integrációjához kapcsolódó szoftverfejlesztésekkel, az ehhez szükséges vizualizációs, csomagolást, anyagmozgatást, raktározást vagy nyomkövetést segítő eszközöknek köszönhetően évente akár 204 ezer paletta áru is kiszállítható világszerte. Ha pedig ezt a raklapmennyiséget egymás mellé raknánk, akkor Miskolctól egészen Székesfehérvárig tartana a sor.

 

 

A közel 100 ezer négyzetméter nagyságú területen elhelyezkedő központ mellett a Robert Bosch Power Tool Kft. olyan kiegészítő infrastrukturális fejlesztéseket is megvalósított a telephelyen belül, mint a kamionforgalom számára létesített úthálózat vagy a 800 méter hosszú csatornarendszer, hiszen évente nagyjából 3300 kamionra van szükség a fenti árumennyiség szállításához. A Bosch csoport legnagyobb, miskolci kéziszerszámgyárában évente több mint 14 millió darab terméket gyártanak a legmodernebb technológiákkal. A beruházás eredményeként az új létesítmény a vállalatcsoport elektromos kéziszerszám üzletágának egyik meghatározó késztermékelosztó raktára lesz a kelet-közép-európai régióban, illetve késztermék- és alapanyag raktárként is működik majd, ahonnan a világ 26 országába szállítanak különböző cikkeket és komponenseket.

 

 

Fókuszban a fenntarthatóság és az ügyfélközpontúság

A miskolci logisztikai és disztribúciós központ a Bosch mintegy 780 raktárból álló nemzetközi ellátásilánc-hálózatának fontos része. A Bosch 37 ezer munkatársa foglalkozik beszerzéssel és logisztikával világszerte, naponta mintegy 230 gyárat látnak el alkatrészekkel és nyersanyagokkal. Meghatározó feladatuk, hogy a Bosch ügyfeleinek magas szintű kiszolgálása érdekében az egész értékfolyamat során folyamatos, fenntartható és rugalmas ellátási láncot működtessenek. „Az új, miskolci létesítmény építése során is különösen ügyeltünk arra, hogy a projektet a Bosch szélesebb körű fenntarthatósági célkitűzéseivel összhangban valósítsuk meg. Az energiahatékonyság, a hulladékgazdálkodás és a zöld logisztika ugyanolyan prioritást kapott, mint a szolgáltatási szintek javítása, a költséghatékonyság vagy a piacbővítés. Számunkra a fenntarthatóság tehát nem csupán egy lehetőség, hanem kötelező cél” – hangsúlyozta Fükő László.

 

| Illusztrációk: Bosch

Ingyenes AI-képzési programot indít magyar fejlesztőknek is az AWS
A magyar fejlesztők három hónapon át ingyenesen férhetnek hozzá mesterséges intelligenciával, gépi tanulással és generatív AI-jal foglalkozó képzésekhez az Amazon Web Services (AWS) új közép- és kelet-európai programjában. A kezdeményezés az egyre növekvő AI-szakemberhiányra reagál.
Drága mulasztás elhanyagolni az elektromos karbantartást
Ma már üzleti, és nem csupán műszaki kérdés a megbízható energiaelosztás az iparvállalatok vagy az épület- és villamosinfrastruktúra-üzemeltetők számára.
MI-eszközökkel a meglévő munkaerő nagyobb értéket állíthat elő
Magyarországon a munkaképes korú lakosság 32,2 százaléka használt mesterséges intelligenciát 2026 első negyedévében, amely a Microsoft 147 országra kiterjedő felmérése szerint a 19. helyet biztosítja számára a globális ranglistán.
Számos képzéssel készülnek a biztonságos munkavégzésre a szegedi BYD-gyár dolgozói
Több mint 1000 munkavállalót érintő képzési együttműködést kötött a DEKRA Magyarország és a BYD. A már jelenleg is zajló, egyéves program 20 különböző képzéstípust és összesen több tízezer órányi képzést foglal magában.
Mesterséges intelligencia optimalizálja az elosztott energiaforrások felhasználását
A meglévő villamos hálózatok kapacitásának jóval hatékonyabb kihasználását teszi lehetővé a jövőben a Schneider Electric és a Kraken együttműködése. Ha csak az iparban és a kereskedelmi szektorban sikerül növelni a keresleti oldali rugalmasságot, az éves szinten akár ezermilliárd dollárt is érhet.