Akkumulátorgyártás

Tudjuk, hogy káros, mégsem törődünk az akkumulátorgyárak éjszakai fényszennyezésével
A fényszennyezés egyaránt káros hatással van az emberi szervezetre és az élővilágra, mégis kevés figyelem jut rá az új gigaberuházások kivitelezésénél.
Van megoldás az akkumulátorgyártás során keletkező selejt csökkentésére
A selejt mennyiségének csökkentését és a gyártási hatékonyság növelését teszi lehetővé az akkumulátorgyártók számára a Schneider Electric és a Liminal Insights összefogása. A teszteredmények alapján a keletkező selejt egy százalékos csökkentése is már éves szinten tízmillió dolláros megtakarítást eredményezhet.
Áprilisban megkezdi a termelést a Toyota első Japánon kívüli akkumulátorgyára
A 2024-ben világszinten 44%-ban részben vagy teljesen elektromos autókat értékesítő Toyota a tervek szerint 2025-ben tovább növeli eladásaiban az elektrifikált autók arányát.
A kormány által támogatott nagyberuházások szétverik a helyi munkaerőpiacot
A GKI szakértői friss elemzésükben az állami támogatásból épülő nagyberuházások - például a debreceni CATL és BMW, a szegedi BYD, az ácsi, nyíregyházi, iváncsai vagy gödi akkumulátor gyárak - helyi foglalkoztatási hatásait vizsgálták.
Intelligens energiamenedzsment és környezettudatos megoldások az akkugyárban
Az EVE Power a BMW Group Debrecen gyár beszállítójaként hengeres akkumulátorcellákat gyártanak majd az elektromos autók új generációja számára. A környezettudatos, hatékony termelés az EVE Power új debreceni gyárának sarokköve.
Idén az első félévben még jól teljesít a magyar autóipar, de...
Az európai autópiacon tapasztalt ellentmondásos folyamatok – a tavalyi erős fellendülést idén visszaesés követte - éreztették hatásukat Magyarországon is, ahol a járműgyártás meghatározó gazdasági ágazat.
Az akkumulátorgyártást is érinti a veszélyes anyagok felhasználásának szigorítása
Az európai parlamenti képviselők új szabályokat fogadtak el a munkahelyi káros anyagoknak való kitettség korlátozására, negyven év óta először fogadtak el új határértékeket az ólomra és a diizocianátokra.

 
A hét témája: TECHNOLÓGIA
A minket körülvevő levegő nemcsak az élet alapja, hanem számos iparág számára is nélkülözhetetlen „nyersanyag”. Ipari gázgyártás Magyarországon.