Biztonságos drónforgalom a jövő okosvárosaiban
Az első rajrepülő drónflotta létrehozása után most önvezető drónok nagy létszámú sűrű forgalmát mutatták be a világon elsőként az ELTE kutatói. Az új rendszer képességei lényegesen felülmúlják az emberi pilótákkal valaha is megvalósítható szintet.

 

Az ELTE Biológiai Fizika Tanszék munkatársai 2009 óta foglalkoznak csoportos robotikával, rajban repülő drónokkal, ők alkották meg 2014-ben a világ első, legalább tíz egyedből álló önállóan repülő kvadrokopter flottáját. A kutatócsoport munkája most új mérföldkőhöz érkezett, ezúttal száz drón sűrű önvezető forgalmát publikálták a Swarm Intelligence folyóiratban.

De miben is különbözik egymástól a rajban repülés és az önvezető drónforgalom? Rajrepülés esetén az egyedek célja a tökéletesen szinkronizált, összehangolt közös mozgás. Egy forgalmi szituációban azonban a drónoknak egyéni útvonalaik és céljaik lehetnek, és ezek konfliktust okozhatnak. Ez különösen igaz akkor, ha a közlekedés nem kijelölt utakon zajlik, hanem szabad térben, például egy téren tetszőleges irányban áthaladó gyalogosok esetében, vagy drónok mozgása során fenn a szabad égen.

Az ELTE kutatói úgy oldották meg a problémát, hogy egy speciális, előre gondolkodó és minden pillanatban frissülő útvonaltervezőt ötvöztek a hagyományos bioinspirált rajrepülési modellek kölcsönhatásaival. Így az önvezető robotok egyrészt optimálisan kerülik el a legtöbb közlekedési konfliktust, másrészt a mégis fennmaradókat a szomszédaikkal közvetlenül egyeztetve biztonságosan tudják kezelni.

A teljesen önszerveződő, tehát központi irányítás nélküli modell hatékonyságát a kutatók először szimulációban tesztelték. Ennek során akár 5000 drón folyamatos nagy sebességű véletlen forgalmát is be tudták mutatni két dimenzióban, egyforma vagy különböző sebességű és/vagy prioritású egyedekkel, sőt réteges háromdimenziós eseteket is leképeztek a jövőbeli okosvárosok, illetve decentralizált repülésirányítási elképzelések sűrű drónforgalmi helyzetének hatékony megoldását illusztrálva.

Ezután a modellt a Biológiai-Fizikai Tanszéken alapított – a nagyközönség számára a hazai drónshow-kkal is hírnevet szerző – CollMot Kft. száz tagú drónrajára programozták, és az önszerveződő drónforgalmat élőben is bemutatták.

A megoldásra építve az automatizált drónrajos munkavégzés új fázisa kezdődhez az alkalmazások széles skáláján a csoportos permetezéstől kezdve a drónos áruszállításon át a védelmi ipari alkalmazásokig. Mindezeket a célokat a CollMot Kft. képviseli az ELTE-vel együttműködve, a tudományos eredmények ipari innovációba történő folyamatos átültetésével, amiért 2021-ben a céget is alapító kutatók az ELTE Innovatív Kutatója díját is elnyerték.

 

| Nyitókép: A modellt a Biológiai-Fizikai Tanszéken alapított – a nagyközönség számára a hazai drónshow-kkal is hírnevet szerző – CollMot Kft. száz tagú drónrajára programozták, és az önszerveződő drónforgalmat élőben is bemutatták.

 
Kompakt kialakítás, még nagyobb pontosság - Az új MFR 012 higrosztát a STEGO-tól
A STEGO Group bemutatja a bevált MFR 012 mechanikus páratartalom-szabályozó továbbfejlesztett változatát. Ezt a higrosztátot kifejezetten vezérlőszekrényekhez és elektromos elosztószekrényekhez tervezték, ahol az optimalizált mérési technológiának köszönhetően pontosabb páratartalom-érzékelést biztosít, így megbízható védelmet nyújt a kondenzáció okozta meghibásodásokkal szemben.
Logisztikai Évkönyv: már várják az idei szerzők jelentkezését
Idén ismét érkezik a Logisztikai Évkönyv legújabb száma, amely már több évtizede támogatja az utánpótlás-nevelést is. A 31. kiadványban továbbra is ingyenes publikálási lehetőséget biztosít a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE).
Új korszak az innovációban: mesterséges intelligencia a fókuszban
A Bosch szakértői az MI aktuális ipari trendjeibe és alkalmazásának változatos lehetőségeibe engedtek betekintést a budapesti AI Symposiumon.
Munkába állt az első falazórobot
Magyarországra is megérkezett a Wienerberger új falazórobotja, amely teljes kőművescsapatok munkáját láthatja el az építkezéseken. Az innovatív technológiai fejlesztés gyorsan, tökéletes pontossággal dolgozik, és megoldást kínál az építőipart sújtó jelentős munkaerőhiányra.
VARINEX 3D élmény – Lépjen be a digitális gyártás világába és fedezze fel a 3D technológiák jövőjét!
Ha Ön a jövő gyártástechnológiai megoldásaira kíváncsi, és szeretné felfedezni, hogyan érhet el versenyelőnyt a legmodernebb 3D szkennelési és 3D nyomtatási megoldásokkal, akkor ezt az eseményt nem hagyhatja ki! Ismerje meg a legújabb ipari 3D fém- és polimernyomtatók képességeit, és fedezze fel, hogyan segítenek a gyorsabb és költséghatékonyabb gyártási folyamatok elérésében!