Az automatizálástól tart a munkavállalók jelentős része
Míg a munkavállalók 40 százaléka szerint digitális készségeik fejlődtek a lezárások alatt, kirajzolódik az is, hogy egyenlőtlen a hozzáférés a képzési és karrierlehetőségekhez.

 

A 19 ország 32 500 munkavállalójának részvételével készült globális PwC-felmérés szerint ötből két munkavállaló úgy véli, hogy munkája öt éven belül feleslegessé válik. A távmunkában dolgozók közül csak minden tizedik ember szeretne teljes munkaidőben visszatérni a hagyományos munkakörnyezetébe. Világszerte a munkavállalók 44%-a vállalná, hogy a munkaadójuk a technológia segítségével ellenőrizze munkateljesítményüket, beleértve az érzékelőket és a testen hordható eszközöket is.

Annak tükrében, hogy a világjárvány felgyorsított számos munkaerő-piaci tendenciát, a megkérdezettek 60%-a aggódik amiatt, hogy az automatizálás veszélyezteti a munkahelyeket; 48%-uk úgy véli, hogy a hagyományos foglalkoztatásról a jövőben nem beszélhetünk, 39%-uk pedig valószínűnek tartja, hogy munkahelye öt éven belül feleslegessé válik.

Ugyanakkor a munkavállalók 40%-a szerint digitális készségeik javultak a hosszú lezárás alatt, és azt állítják, hogy továbbra is nagy hangsúlyt fektetnek majd a képzésre és a készségfejlesztésre. A válaszadók 77%-a kész új készségek elsajátítására vagy a teljes átképzésre, 74 százalékuk pedig személyes felelősségnek tekinti a képzést. Továbbá 80 százalékuk bízik abban, hogy alkalmazkodni tud a munkahelyükön alkalmazott új technológiákhoz; Indiában (69%) és Dél-Afrikában (66%) a megkérdezettek nagy többsége „nagyon bizakodó” e tekintetben. Ezenkívül a válaszadók közel fele (49%) a vállalkozói készségek fejlesztésére összpontosít, saját vállalkozás indítása érdekében.

Kimaradó karrierlehetőségek

A felmérés arra is rámutatott, hogy a munkavállalók 50%-a szembesült munkahelyi diszkriminációval, ami hátrányosan érintette előmenetelüket vagy képzésüket. A munkavállalók 13%-a szerint az etnikai hovatartozás miatt estek el lehetőségektől, és 14%-uk tapasztalt nemek közötti hátrányos megkülönböztetést, ami a nőket kétszer nagyobb valószínűséggel érte, mint a férfiakat. A megkérdezettek 13%-a találkozott osztályalapú megkülönböztetéssel, ezen belül leginkább a posztgraduális végzettségűek és a magasabb képesítéssel rendelkezők számoltak be előítéletekről. A fiatalok ugyanolyan valószínűséggel tapasztalnak életkoron alapuló megkülönböztetést, mint az idősebbek.

A felmérés megállapította, hogy a továbbképzési lehetőségek elérhetőségében is vannak különbségek. Míg a posztgraduális végzettségűek 46%-a szerint munkáltatójuk számos lehetőséget kínál számukra digitális készségeik fejlesztésére, addig a középfokú végzettséggel rendelkezők mindössze 28%-a mondja ugyanezt. Az olyan iparágakban, mint a kiskereskedelem vagy a közlekedés, amik leginkább ki vannak téve a diszrupció kockázatának, ez az arány csupán 25%, illetve 20%; míg a bankszektorban 42%.

„A jelenlegi gyakorlatot követve a készségfejlesztés tovább növelheti a társadalmi egyenlőtlenséget, miközben éppen az ellenkezőjét kellene elérnie. A kormányzatoknak és a gazdasági szereplőknek együtt kell működniük, hogy a leginkább veszélyeztetett iparágakban és csoportokban az emberek hozzájussanak a szükséges lehetőségekhez. Az automatizálás és a technológiai fejlődés elkerülhetetlenek, az azonban a mi felelősségünk, hogy ennek negatív hatásait kezeljük” – mondta Major Andrea, a PwC Magyarország cégtársa.

Maradhatna a távmunka

A felmérés szerint a távmunka a lezárásokat követően is fennmarad. A távmunkában dolgozók 72%-a azt állítja, hogy a személyes jelenléten alapuló munkavégzés és a távmunka ötvözését részesíti előnyben, és mindössze 9%-uk szeretne teljes munkaidőben visszatérni hagyományos munkakörnyezetébe. Ez különösen igaz az irodai dolgozókra, a cégtulajdonosokra és az egyéni vállalkozókra, akik a technológia segítségével feladataikat távoli munkavégzés formájában is képesek ellátni. Az otthoni munkavégzésnek azonban nem kell kizárólag a szellemi foglalkozásokra korlátozódnia.

A fizikai dolgozók 43%-a, valamint a betanított munkások 45%-a azt állítja, hogy munkájuknak számos olyan eleme van, amelyet távolról is el tudnának végezni. Az emberek hozzáállása az otthoni munkavégzéshez földrajzi elhelyezkedéstől függően is változik, ami további bizonyítékot szolgáltat arra, hogy a világjárvány miként növelte a globális digitális szakadékot. A nagyvárosi területek munkavállalói (66%) nagyobb valószínűséggel dolgoznak olyan munkakörben, amely a távmunkát lehetővé teszi, mint a vidéken élők (44%).

A magánélet és a technológia viszonya

Világszerte a munkavállalók 44%-a vállalná, hogy a munkaadójuk a technológia segítségével ellenőrizze munkateljesítményüket, beleértve az érzékelőket és a testen hordható eszközöket, míg 31%-uk ellenezné azt. Addig azonban sokan már nem mennének el, hogy munkáltatóik számára hozzáférést engedjenek személyes adataikhoz. A válaszadók 41%-a nem biztosítana hozzáférést munkáltatója számára személyes adataihoz, például a közösségimédia-profiljához, míg 35%-uk erre is nyitott lenne.

A munkavállalók háromnegyede (75%) világszerte azt mondja, hogy olyan szervezetnél szeretne dolgozni, amely pozitívan járul hozzá a társadalomhoz. Ez a preferencia különösen Kínában (87%), Indiában (90%) és Dél-Afrikában (90%) jellemző. A gazdasági bizonytalanság azonban korlátozza az embereket – különösen a fiatalokat – abban, hogy egy magasztos cél vagy alapelv szolgálatában álló karriert válasszanak. Összességében a megkérdezettek több mint fele (54%) nyilatkozta azt, hogy ha kénytelen lenne választani, akkor inkább olyan munka mellett döntene, amivel a jövedelmét maximalizálhatná, szemben egy olyan munkakörrel, amelyben változást érhet el a világban (46%).

Major Andrea szerint miközben a világ továbbra is egy globális egészségügyi válsággal és gazdasági bizonytalansággal küzd, láthatjuk, hogy a munkavállalók magasabb elvárásokat támasztanak az üzleti szférával szemben, munkáltatóikat arra ösztönözve, hogy pozitívan járuljanak hozzá a társadalomhoz. A PwC cégtársa hozzátette: „A társadalmi hatások középpontba helyezése és a profit maximalizálása nem zárja ki egymást, sőt a társadalmi célok előtérbe helyezése még javíthatja is a vállalkozás sikerességét.”

hyperMILL VIRTUAL Machining – fejlett szerszámgép szimuláció és analízis
A hyperMILL 2D, 3D, gyorsmarási és 5 tengelyes megmunkálásoktól a maró-eszterga központok programozásán a speciális alkalmazási területekig minden létező megmunkálási stratégiát egyetlen Windows-os felületen integrál.
Hiányszakma és biztos egzisztencia: ahol a jövő villanyszerelőit képzik
Sem a lakosság energiaellátása, sem az ország gazdasága nem működhet a villamos szakmák magasan képzett művelői nélkül – az E.ON Hungária Csoport egyre bővülő, a vállalat teljes szolgáltatási területét lefedő tanműhely-hálózatot hozott létre.
A kiber- és digitális technológiai kockázatok a vezetők rémálma
A PwC kutatása szerint, miközben a vállalkozások olyan új és feltörekvő technológiákat keresnek ahhoz, hogy értéket teremtsenek és átalakítsák működésüket, mint a generatív mesterséges intelligencia, a gépi tanulás, az automatizálás és a felhőalapú megoldások, mindezek jelentős szerepet játszanak a szervezetek kockázati kitettségének alakításában is.
5 ok, amiért a szénszálas kompozit 3D nyomtatás forradalmasítja a gyártási folyamatokat
Itt az ideje, hogy felfedezze a szénszálas kompozit 3D nyomtatás világát, mivel számos olyan előnyt kínál, amely hatékonyabbá teheti a gyártási folyamatokat. A Stratasys kompozit 3D nyomtatás geometriától függően 2-4x gyorsabb, mint más szénszálas megoldások. Bemutatunk 5 meggyőző okot, amiért ez a csúcstechnológia megreformálja a gyártást!
Egy gép 500 milliós ára természetes, de a szoftver pár millióján mindenki elsápad
A rossz szoftverválasztás vagy egy elhibázott bevezetési folyamat elkerülésével akár többmilliós tanulópénzt spórolhatunk meg.