Adathiány akadályozza a vállalatok dekarbonizációját
A megfelelő adatok elérhetősége és hozzáférhetősége kulcsfontosságú az épületek, az energiaelosztási rendszerek, valamint az iparvállalatok dekarbonizációs céljainak eléréséhez, mégis a cégek közel felének nem állnak rendelkezésére ezek az információk – derül ki egy friss nemzetközi jelentésből.

 

A 13 ország és hét iparág összesen 650 felsővezetőjével készített felmérésen alapuló Siemens-kutatás azt vizsgálta, hogy a digitalizáció, az adathasználat, valamint a technológiai innovációk adaptációja hogyan járul hozzá a vállalatok karbonlábnyomának csökkentéséhez, illetve hogyan térülnek meg ezek a fejlesztések mind fenntarthatósági, mind üzleti szempontból.

Fejlettebb digitalizáció, fenntarthatóbb infrastruktúra

A megkérdezettek 65 százaléka nyilatkozott úgy, hogy nagy lehetőségként tekint a digitalizációra vállalata termelékenységének, így versenyképességének növeléséhez. Emellett a válaszadók több mint fele (55%) a szén-dioxid-kibocsátás-csökkentés és az erőforrás-hatékonyság területén is nagy potenciált lát benne. Ugyanakkor ez azt is jelenti, hogy a válaszadók 45 százaléka, aki nem látja ezt a potenciált, nem ismeri teljes mértékben a digitális megoldásokban rejlő, fenntarthatósági lehetőségeket; ezen a téren még információhiány áll fenn.

 

 

A felmérés arra is rámutatott, hogy mindössze a vállalatok 54 százaléka számít haladónak vagy fejlettnek az adatvezérelt működés terén, és 42 százalékuk még csak a korai fejlesztés szakaszában jár. Azaz hatalmas, kihasználatlan potenciál rejlik még ezen a területen. A digitális üzleti platformok előnyeit már számos vállalat látja: a résztvevők a skálázhatóságot, az idő- és költséghatékonyságot, a gyorsabb implementációt, a megbízhatóságot és az interoperabilitást jelölték meg a legfontosabb lehetőségek között. Ugyanakkor a visszatartó tényezők között a válaszadók harmada említette az integráció komplexitását és költségeit, valamint a szakképzett munkaerő hiányát.

Komoly akadály az adathiány

A válaszadók jelentős része állította, hogy alig vagy egyáltalán nem rendelkezik a szükséges adatokkal a dekarbonizáció és az erőforrás-hatékonyság szempontjából kulcsfontosságú területeken. A résztvevők 44 százalékának nem voltak megfelelő adatai a vállalat szén-dioxid-kibocsátására vonatkozóan, 46 százalékuknál hiányoztak az üzemek és gépek teljesítményére vonatkozó mutatók, a megkérdezettek 30 százaléka pedig nem rendelkezett adatokkal az energiafogyasztásáról. Ezek a hiányosságok kritikus akadályt jelentenek a fenntarthatóbb működésre való átállásban.

 

 

Mindemellett még akkor is, ha rendelkezésre állnak az adatok, a válaszadók gyakran nehézségekkel szembesülnek azok hatékony integrálása, kezelése és elemzése során. Ennek feloldása mellett általános igény az adatok mennyiségének növelése, minőségének javítása és elérhetőségének fokozása annak érdekében, hogy megalapozott döntéseket hozhassanak. A fenntarthatóbb működéshez pedig a válaszadók az energiafogyasztási, valamint az ügyfeleikre, felhasználóikra vonatkozó adatokat tartották a legfontosabbnak, sőt, a leginkább elérhetőnek is.

Mesterséges intelligencia lesz a kulcs

Az adatbázisok gyors elemzésére, valamint a vállalatok működésének, rendszereinek akár automatikus és folyamatos optimalizálására képes, intelligens megoldásoké lesz tehát a jövő – állapítja meg a jelentés. Ezen technológiák közül a válaszadók arra számítanak, hogy a következő három évben a mesterséges intelligencia lesz legnagyobb pozitív hatással a dekarbonizációra és az erőforrás-hatékonyság javítására a jelenleg rendelkezésre álló technológiák közül. Emellett többen említették a távolról is elérhető szenzorokat és felügyeleti rendszereket, a digitális iker technológiát, valamint az intelligens készülékeket is, amelyekkel fenntarthatóbbá és hatékonyabbá tennék a működésüket.

 

| Nyitókép: Siemens

Ingyenes AI-képzési programot indít magyar fejlesztőknek is az AWS
A magyar fejlesztők három hónapon át ingyenesen férhetnek hozzá mesterséges intelligenciával, gépi tanulással és generatív AI-jal foglalkozó képzésekhez az Amazon Web Services (AWS) új közép- és kelet-európai programjában. A kezdeményezés az egyre növekvő AI-szakemberhiányra reagál.
Drága mulasztás elhanyagolni az elektromos karbantartást
Ma már üzleti, és nem csupán műszaki kérdés a megbízható energiaelosztás az iparvállalatok vagy az épület- és villamosinfrastruktúra-üzemeltetők számára.
MI-eszközökkel a meglévő munkaerő nagyobb értéket állíthat elő
Magyarországon a munkaképes korú lakosság 32,2 százaléka használt mesterséges intelligenciát 2026 első negyedévében, amely a Microsoft 147 országra kiterjedő felmérése szerint a 19. helyet biztosítja számára a globális ranglistán.
Számos képzéssel készülnek a biztonságos munkavégzésre a szegedi BYD-gyár dolgozói
Több mint 1000 munkavállalót érintő képzési együttműködést kötött a DEKRA Magyarország és a BYD. A már jelenleg is zajló, egyéves program 20 különböző képzéstípust és összesen több tízezer órányi képzést foglal magában.
Mesterséges intelligencia optimalizálja az elosztott energiaforrások felhasználását
A meglévő villamos hálózatok kapacitásának jóval hatékonyabb kihasználását teszi lehetővé a jövőben a Schneider Electric és a Kraken együttműködése. Ha csak az iparban és a kereskedelmi szektorban sikerül növelni a keresleti oldali rugalmasságot, az éves szinten akár ezermilliárd dollárt is érhet.