A Vodafone is elindította szenzorhálózatát
Az országos lefedettségnek köszönhetően az önkormányzatok és vállalkozások olyan helyeken is tudnak digitális fejlesztéseket végezni, ahol korábban ez elképzelhetetlen volt.

 

A bázisállomások száma augusztus végéig várhatóan 2000 db fölé nő, így mostantól bármely vállalkozás IoT megoldások széles skálájával biztosíthatja versenyképességét. A Vodafone Magyarország kiemelt figyelmet fordít az IoT fejlesztésekre, jelentősen hozzájárulva a közelmúlt legfontosabb városfejlesztési bejelentéseihez, amelyek javítják a városi élet működését és minőségét. Ennek egyik Magyarországon is alkalmazott példája az az okosparkolási megoldás,amely keskenysávú rádiótechnikát alkalmazó kültéri parkolószenzorokon alapszik. A parkolóhely állapotát figyelő szenzorok ellenőrzik, hogy a parkolóhely foglalt vagy szabad, erről pedig a szenzorba épített jeladó a Vodafone NB-IoT hálózatát használva jelez a központi szervereknek.

A sofőrök egy mobil alkalmazáson keresztül láthatják a közelben szabad parkolóhelyeket a térképen megjelenítve, ezzel csökkentve a felesleges parkolóhely-keresés feszültségét, és ami még fontosabb, az ebből származó károsanyag kibocsátást. A Vodafone-nak köszönhetően ez az úttörő megoldás hazánkban elsőként Budapesten valósult meg 150 szenzorral egy teszt keretében. Ezt követően Székesfehérváron vált elérhetővé száz darab NB-IoT megoldással működő parkolószenzor. A kereskedelmi indulást követően hamarosan Budapest V. kerületében 1500 parklószenzor és mobilalkalmazás fogja könnyíteni az arra járók parkolását, illetve a parkolási díjak fizetését.

„Az NB-IoT hálózat – vagy ahogy mi szeretjük hívni, a szenzorok hálózata – kis mennyiségű adatot tud nagy lefedettséggel továbbítani, így cellánként akár 10 ezer eszközt is ki tud szolgálni. Mivel a szenzorok a felhasználó által megadott időközönként ellenőrzik környezetüket, ezért energiával el nem látott területeken, elemmel akár 5 évig is működőképesek. A nagy jelerősség miatt pedig földfelszín alatti tereptárgyakból (pl. garázsokból, közmű aknákból) is tudnak jelet biztosítani. A különleges mobilkommunikációs technológián alapuló hálózat másik nagy előnye, hogy  költséghatékonyan telepíthető és üzemeltethető.”– mondta el Király István, a Vodafone Magyarország Vállalati szolgáltatásokért felelős vezérigazgató-helyettese.

Az NB-IoT szolgáltatás, a szenzorok hálózata sok más „okos város” megoldás mellett kitűnő infrastruktúrát biztosít az okosmérők leolvasásához, a kisértékű beruházási eszközök helyének és működési paramétereinek nyilvántartásához is. A szenzorok hálózata által gyűjtött adatok összegyűjtését, megjelenítését és elemzését a Vodafone az ügyféligényeihez mérten korszerű informatikai környezettel is támogatja. Bárki kipróbálhatja a saját vállalkozásánál is, hiszen a Vodafone által kínált tesztcsomag segít feltárni egy adott cégben az NB-IoT alkalmazások gyakorlati lehetőségeit. Mindemellett egy dedikált IoT csapat is aktív támogatást nyújt a telepítés és az üzemeltetéssorán az érdeklődőknek.

Környezetbarát rombolás: új korszak nyílik a zöld építőiparban
Erlangenben a Siemens egy olyan építési projektet indított el, amely nemcsak Németországban, hanem világszerte mérföldkőnek számít: az első ipari léptékű, teljesen elektromos bontás valósult meg kibocsátásmentes módon.
Nemzetközi díjat nyert a magyar mérnökök digitális tervezése
Rangos elismerésben részesült a bim.GROUP mérnökeinek tervezése: a kecskeméti Greentech Solar Parking elnyerte a TEKLA BIM Awards „Kis méretű projektek” kategóriájának regionális díját, ezzel kijutottak a nemzetközi döntőbe.
Új magyar applikáció támogatja a munkavállalók mentális jóllétét
A munkahelyi mentális egészség kérdése egyre nagyobb kihívást jelent a vállalatok számára, hiszen miközben az alapvetően meghatározza a szervezet teljesítményét, a munkaerőpiacon mind nagyobb súllyal jelenlévő Z generáció már komoly elvárásokkal fordul a cégek felé ezen a téren is.
Az energiaellátásban léphet új szintre a MI hasznosítása
Stratégiai együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és az NVIDIA a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat kiszolgáló hatékonyabb és fenntarthatóbb infrastruktúra kialakítása érdekében.
Válasz a digitalizáció nagy ellentmondására
A modern digitális technológiák használata rövidebb távon nem növeli a vállalatok nyereségességét, de hatékonyabbá teszi az eszközök felhasználását a világ autóiparában – állapítja meg egy friss nemzetközi kutatás, amely a Budapesti Corvinus Egyetem bevonásával készült.