A tudás mellé forrás is lesz jövőre
Minimális befektetéssel is jelentősen lehet növelni a hatékonyságot és a nyereséget, amire a legtöbb hazai kis- és középvállalkozásnak szüksége is lenne.

 

Sokakat az a tévhit gátol az innovációban, hogy az ipar 4.0 kifejezéshez több milliós beruházásokat társít – mondta Koltai Zoltán, az IFKA Iparfejlesztési Közhasznú Nonprofit Kft. Ipar 4.0 Mintagyárak projektmenedzsere a Világgazdaság Magyar vállalatok, családi vállalatok című konferenciáján. Hozzátette, az ipar 4.0 valójában az ipar digitális transzformációja, amely során mindenhol megjelennek a digitális eszközök, amelyek adatot gyűjtenek, egymással kommunikálnak, és optimalizálható folyamatokat kialakítására adnak lehetőséget.

Koltai Zoltán néhány példával is szemléltette, egy-egy vállalkozásnál 40-300 ezer forintos ráfordítással akár 12 százalékos hatékonyság növelést értek el, vagy 20 százalékkal csökkent a selejt. Az ipar 4.0 Mintagyárak kiemelt projekt célja, hogy a feldolgozóiparban tevékenykedő kis- és középvállalkozások új technológiák iránti fogékonyságukat pozitív irányba fordítsák. A program során nem csak tudást, de egy új szemléletet is kívánnak adni a vállalkozásoknak.

Felkészítő programok és workshopok segítik a cégeket

Ennek lényege, hogy segíthet a cégeknek a költséghatékonyabb működés elérésében, vagy akár a rendelkezésre álló erőforrások hatékonyabb felhasználásában. Ezek által ugyanis árbevétel-növekedést érhetnek el, vagy akár erőteljesebb piaci jelenlétet. A programban való részvétel értéke valójában 1-3 millió forint, de a teljes szolgáltatást ingyenesen vehetik igénybe a cégek. A jövő év elejétől pedig dedikált forrás áll majd a programban részt vevők rendelkezésére, hogy azokat a fejlesztéseket, amelyek szükségszerűségére fény derül a program során, meg is tudják valósítani.

 

Erről is hallhat november 20-án a ManufactureIT konferencián!
 
Hasonló témák november 20-án, a ManufactureIT konferencián is terítékre kerülnek. Ha ön is gyártóvállalatnál dolgozik vezető beosztásban, ott a helye. Regisztráljon a rendezvényre!

 

A program négy részből áll, regisztrációval és szervezet-azonosítással kezdődik, majd a kkv 72 órán belül személyes tanácsadót is kaphat. A demonstrációs látogatások során ipar 4.0 alapú menedzsmentszemlélettel, üzleti megoldásokkal és technológiákkal ismerkedhetnek meg, amelyekhez öt mintagyár és egy technológiai központ áll rendelkezésre. Kitölthet a résztvevő önértékelési kérdőívet, amely visszacsatolást ad neki, hogy a cég milyen érettségi fázisban tart. Ezt egy felkészítési szakasz követi, amely során személyes konzultáció és helyszíni értékelés után visszacsatolást kapnak a cégek. Majd személyes konzultáció kezdődik arról, hogy milyen irányba szeretne menni a vállalkozás, és hogy tud eljutni a kitűzött célig.

A tervezési fázisban a vállalkozások számára fejlesztési terv készül, a cégek a tanácsadókkal közösen a célt, stratégiát, megvalósítást és ellenőrzést struktúrában állítják össze. A cél az, hogy aki részt vesz a projektben, és fejlesztési tervet kap kézhez, az kapjon forrást is a megvalósításhoz. Koltai Zoltán szerint azt kell látniuk a cégeknek, hogy gyors nyereség és megtérülés érhető el, és nem feltétlenül van szükség nagy beruházásra, elég kis lépésekben elindulni az innovációkkal.

Mesterséges neurális hálózatokkal lehetővé tett gépi tanulásért ítélték oda a 2024-es fizikai Nobel-díjat
Az amerikai John J. Hopfieldnek és a kanadai Geoffrey E. Hintonnak ítélték oda 2024-ben a fizikai Nobel-díjat – jelentették be kedden Stockholmban a Svéd Királyi Akadémián. A két kutató a gépi tanulás mesterséges neurális hálózatokkal való lehetővé tételéhez járult hozzá úttörő jelentőségű eredményeivel.
Konferencia az okosvárosokról és a technológiai sokszínűségről
Összefogtak a jövőért az ipar, a tudomány és a művészetek képviselői a Kognitív Mobilitás 2024 konferencián Budapesten.
Teljes kultúraváltás – a Miller Industries beszámolója arról miként segítette a Birst megoldás üzlete átalakítását
Az Infor első blogsorozata az Infor Customer Excellence Awards nyerteseit állítja reflektorfénybe és osztja meg a sikertörténeteiket.
Új képzési program indul az adatközponti és kritikus infrastruktúra területén működőknek
Új képzésekkel egészítette ki EcoXpert Partner Program kezdeményezését a Schneider Electric. Az újonnan megszerezhető tudás hatékonyan támogatja a vállalat adatközponti és kritikus infrastruktúra területeken tevékenykedő értékesítési partnereit ügyfeleik még jobb kiszolgálásában.
Zsákutcába kerülhet az AI egy kutatás szerint
A nagy nyelvi modellek, mint például a ChatGPT elterjedése valójában egyre csökkenti a nyilvános tudásmegosztást az online kérdezz-felelek platformokon, s ezzel megnehezítheti a jövőbeli modellek képzését – erre jutott a Budapesti Corvinus Egyetem frissen publikált tanulmánya.