A Rotating Machine 2.0 nevű fejlesztési programnak köszönhetően elsősorban a gyártás során használt eszközöket és berendezéseket újítják fel, valamint a teljes gépállomány korszerűsítésére is sor kerül. A fejlesztések célja a gyár modern gyártóüzemmé alakítása.
A fejlesztések célja a gyár modern gyártóüzemmé alakítása, melyet a Ganz hosszútávú stratégiájának megfelelően végeznek el annak érdekében, hogy a megújulóenergia-szektort az eddigieknél jobban ki tudják szolgálni. A Ganz Transzformátor- és Villamos Forgógépgyártó Kft. tápiószelei gyáregységében 2020-ban indította újra a termelést, és mára a társaság széleskörű gyártói tevékenységének köszönhetően az általa gyártott transzformátorok és forgógépek minden iparágban megtalálhatók. Idén pedig egy 12 millió euró (4,65 milliárd forint) értékű fejlesztéssel folytatja forgógépgyárának fejlesztését a vállalat, melynek keretében az üzem gyártóeszközeinek és gépeinek korszerűsítésére kerül sor.
Korábban a Ganz az atomenergia-szektor megrendeléseinek kiszolgálására, valamint az energiaszektorból érkező szervizelési és felújítási megbízásokra fókuszált. A gyártás négy évvel ezelőtti újraindítását követően azonban a hangsúly a megújulóenergia-szektor igényeinek kielégítésére helyeződött át a vállalat, elsődlegesen a vízenergia termeléséhez és energiatároláshoz szükséges megoldásokkal.
2023 végén a kisebb korszerűsítési munkálatok már elkezdődtek, a következő hónapokban pedig a nagyobb volumenű fejlesztések is elindulnak. A teljes beruházás várhatóan két éven belül fejeződik be. A beruházási programnak köszönhetően az elkövetkező időszakban a Ganz a Forgógép üzletág megrendelésállományának jelentős növekedését várja, az árbevétel pedig három éven belül megháromszorozódhat az üzleti tervek szerint. Ezzel párhuzamosan a vállalat megduplázza az üzletágban dolgozó munkatársak számát is.
A fejlesztések célja a gyár modern gyártóüzemmé alakítása
„Az utóbbi években a Ganz kiemelkedő eredményeket ért el mind Magyarországon, mind a nemzetközi piacokon, amit elsősorban a magas szintű mérnöki tudással rendelkező munkatársainknak és egyedi megoldásainknak köszönhetünk. A Rotating Machine 2.0 fejlesztési program révén korszerű eszközök és berendezések alkalmazásával tovább javítjuk az üzletág gyártási folyamatok minőségét és hatékonyságát.” – emelte ki Jan Prins, a Ganz Transzformátor- és Villamos Forgógépgyártó Kft. ügyvezető igazgatója.
2020 után, a reorganizációt követően a vállalat mindhárom üzletágában jelentős fejlődést tudott felmutatni. A Ganz 2022-ben hozta létre az Intelligent Solutions monitoring rendszert, amely lehetővé teszi a transzformátorok állapotának folyamatos figyelését. Később ezt az innovatív rendszert előzetes piackutatásuk eredménye miatt a Forgógép üzletágra is kiterjesztették. Az intelligens állapotfigyelő technológia képes ellátni a forgógépek folyamatos, digitális felügyeletét. Az úttörő fejlesztés hozzájárul az ellátásbiztonság javításához, amellyel garantálható, hogy az akár 30-40 éves élettartammal rendelkező villamos gépek folyamatosan, megbízhatóan és biztonságosan működjenek.
„Az intelligens megoldások fejlesztése és szolgáltatói portfóliónk bővítése után a korszerűsítésre irányuló fejlesztésekkel újabb fontos lépést teszünk azért, hogy a Ganz világszinten is a nehézipar digitalizációs törekvéseinek élvonalában tartozzon, és erős nemzetközi márkaként ne csak gyártója, hanem szolgáltatója legyen a transzformátor- és forgógép-piacnak.” – tette hozzá Flösser Bence, a Ganz Forgógép üzletág mérnöki irodájának vezetője.
A vállalat az elmúlt években jelentősen növelni tudta az üzletág forgalmát a hazai és európai piacon egyaránt motorok és generátorok gyártásával. 2023 utolsó negyedévében több jelentős külföldi megrendelés érkezett az újrahasznosító-, cement- és acéliparban tevékenykedő nemzetközi vállalatoktól, illetve a speciális, egyedi gépgyártást igénylő társaságoktól is. A Ganz gyáraiból kikerülő nehézgépeket Európa legtöbb országában és közel-keleti országokban is használják.
Ami jól működik, azon ne változtass! De azért fejleszteni érdemes… Szabványosít és digitalizál a TRUMPF a karbantartás terén, ami a hibaelhárítás egyre javuló eredményeiben fizetődik ki.
Hogyan gondolkodik a generatív MI? Szegedi kutatók keresik a választ a chatbotok titkaira A mesterséges intelligencia (MI) egyre több feladatban segít minket a mindennapokban, de mi történik egy chatbot „fejében”, amikor választ ad egy kérdésre vagy értelmez egy utasítást?
Ízletes garnéla az osztrák Alpokból A hegyekből az asztalra: a zenon megteremti a fenntartható garnélatelepek feltételeit. A White Panther az óceánoktól távol tenyészti a garnélákat az osztrák Alpok közepén. A cég fenntartható gyártási módszereket alkalmaz.
Tűzoltás helyett stratégia Prediktív karbantartási rendszert vezetett be a kulcsfontosságú megmunkálógépére a maklári Bosch gyár. Az üzemeltetők és karbantartók sok üzemben még ma is nagyrészt rutinból végzik a karbantartást, ha éppen nem tüzet oltanak.
Online szakmai nap a Siemens NX CAD/CAM/CAE/PLM rendszeréről – a graphIT Kft. szervezésében A mai változó világban minket is foglalkoztat, hogy mi következik, vagyis What’s NeXt? A rendezvényen a mérnöki szoftverek – már ma is elérhető – jövőjét tárjuk az érdeklődők elé.