A digitalizáció adatbiztonsági kockázatai
Folyamatosan növekszik a vállalkozások digitális fejlettségi szintje, a cégvezetők nagy részében azonban fel sem merül, hogy cégük kiberbiztonsági támadás áldozatává válhat, a saját adatbiztonsági felkészültségükkel pedig meglepően elégedettek.

 

A szombathelyi székhelyű Pencloud Üzleti Informatika Kft. online kutatást végzett a régió cégeinek digitális fejlettségi szintjének felmérése érdekében. Összesen 107 nyugat-magyarországi kis- és középvállalati döntéshozó vett részt, főként a szolgáltatási és a kereskedelmi szektorból. A kutatás során arra kerestek válaszokat a szakértők, hogyan látják a ma már szinte kötelező technológiai újításokkal kapcsolatos kihívásokat a régiós cégek, illetve mennyire tartják felkészültnek vállalkozásukat digitális szinten arra, hogy az online vagy hibrid munkavégzést biztosítsák kollégáik részére.

A távmunka megoldások katalizátorként hatnak a kiberfenyegetésekre

A felmérés során több témakört is alaposan megvizsgáltak, úgymint a járványhelyzet hatása a vállalkozások működésére, a digitalizáció szerepe és fontossága a cégek életében, informatikai hátterük állapota és ezzel kapcsolatos fejlesztési terveik, illetve, hogy felkészültek-e a cégek a növekvő adatbiztonsági kockázatokra. Ahogyan Fonyó Szabolcs a Pencloud ügyvezetője is elmondta, a Covid-helyzetnek rengeteg munkavégzést érintő pozitív hozadéka van, azonban a növekvő digitalizáció támadhatóbbá teszi a vállalkozásokat:

 

 

„Kevesebbet utazunk, elfogadottabb lett a videókonferencia, az otthoni munkavégzés. Ez azonban katalizátorként hathat a külső fenyegetettségre. Sokkal sebezhetőbbek lettek a rendszereink, ma már nem tudok olyan embert mondani, akinek vagy aki ismerősének ne lett volna zsarolóvírus-támadása.”

A hibrid megoldás váltja fel a régi munkarendet

Nagyon úgy tűnik, hogy a távmunka és a hibrid munkavégzési mód nemcsak velünk marad, de egyre népszerűbbé válik majd, a cégeknek pedig fel kell készülniük az új világra, ha versenyképesek szeretnének maradni. A válaszadók 84%-a gondolta úgy, hogy a távmunka a céges mindennapok szerves részévé fog válni. Nem meglepő, hogy a kutatásban résztvevő vállalatok közel fele végzett jelentősebb informatikai fejlesztéseket az elmúlt pár évben fennálló járványhelyzet miatt.

 

 

A fejlesztések többsége a távoli munkavégzést támogatta: sokat költöttek mobileszközök beszerzésére, videokonferencia rendszerek installálására, illetve az otthoni hálózatok biztonsági fejlesztésére, például VPN megoldások segítségével. Míg a vállalati döntéshozók 45%-a mondta, hogy a járványhelyzet vége után is lehetővé teszik majd a távmunkát, a megkérdezettek egyharmada a legszigorúbb lezárások alatt sem élt ezzel a lehetőséggel. A legnépszerűbb kapcsolattartási megoldásnak egyértelműen a hibrid megoldás bizonyult, a válaszadók 74%-a állította, hogy részben online, részben személyesen tartják a kapcsolatot ügyfeleikkel.

Berobbant a digitalizáció

A résztvevő vezetők 89%-a egyetértett abban, hogy a járványhelyzet növelte a kis- és középvállalkozások digitális felkészültségét, valamint abban is, hogy a digitalizáció növeli a versenyképességet. Ennek ellenére a válaszadók mindössze 29%-a rendelkezik modern, újszerű IT gépparkkal, informatikai eszközeiket pedig leginkább átlagos állapotúnak tartják. A felmérés azt is megmutatta, hogy weboldala szinte már minden cégnek van (99%) és a többség vállalati Facebook oldallal is rendelkezik (75%), kevesen használják viszont a külföldön jól ismert LinkedIn-t.

 

 

Egyre jobban elterjedtek továbbá a felhőalapú szolgáltatások is. Ezzel kapcsolatban leginkább azt emelték ki előnyként, hogy mobilon és számítógépen keresztül is könnyen hozzáférhetnek a munkához szükséges levelezéshez és adatbázisokhoz, ami rugalmasabb munkavégzést tesz lehetővé. Meglepő módon a költséghatékonyság csak a harmadik legfontosabb szempont volt, a biztonság és az egyszerűbb karbantartás pedig alig szerepeltek a fő döntési tényezők között.

Túlbecsülik a cégek saját adatbiztonságuk erősségét

Optimisták voltak a válaszadók az adatbiztonsággal kapcsolatos kérdéseknél. Bár a többség felismeri, hogy az otthoni munkavégzés extra biztonsági kockázatokkal járhat, a válaszadók negyedében ez fel sem merült, 70%-uk pedig egyáltalán nem tart attól, hogy kiberbiztonsági incidens éri a vállalkozását. Saját adatbiztonsági rendszereikben is nagy a bizalmuk: 10-es skálán átlagosan 7 pontra értékelték felkészültségüket ezen a téren.

 

 

Aggodalomra ad okot azonban, hogy a kutatásban részt vevő cégek negyede volt már vírustámadás áldozata, így ez a terület mindenképpen több figyelmet és elővigyázatosságot igényelne. A felmérés arra is rávilágított, hogy leginkább akkor költenének erre a cégek, ha ajándékba kapnák a pénzt. Arra a kérdésre, hogy mire használnák az IT fejlesztésre kapott 5 millió forintot, a legtöbben az adatbiztonság megerősítését említették. A kutatás egyben arra is rámutatott, hogy a kiberbiztonsági felkészültség fontosságát nem lehet eléggé hangsúlyozni. Az elmúlt években exponenciálisan megnőtt a vírustámadások száma, a vállalatoknak pedig reálisabban kell majd felmérniük a kockázatokat, hogy meg tudják védeni magukat.

(Forrás: Pencloud)

hyperMILL VIRTUAL Machining – fejlett szerszámgép szimuláció és analízis
A hyperMILL 2D, 3D, gyorsmarási és 5 tengelyes megmunkálásoktól a maró-eszterga központok programozásán a speciális alkalmazási területekig minden létező megmunkálási stratégiát egyetlen Windows-os felületen integrál.
Hiányszakma és biztos egzisztencia: ahol a jövő villanyszerelőit képzik
Sem a lakosság energiaellátása, sem az ország gazdasága nem működhet a villamos szakmák magasan képzett művelői nélkül – az E.ON Hungária Csoport egyre bővülő, a vállalat teljes szolgáltatási területét lefedő tanműhely-hálózatot hozott létre.
A kiber- és digitális technológiai kockázatok a vezetők rémálma
A PwC kutatása szerint, miközben a vállalkozások olyan új és feltörekvő technológiákat keresnek ahhoz, hogy értéket teremtsenek és átalakítsák működésüket, mint a generatív mesterséges intelligencia, a gépi tanulás, az automatizálás és a felhőalapú megoldások, mindezek jelentős szerepet játszanak a szervezetek kockázati kitettségének alakításában is.
5 ok, amiért a szénszálas kompozit 3D nyomtatás forradalmasítja a gyártási folyamatokat
Itt az ideje, hogy felfedezze a szénszálas kompozit 3D nyomtatás világát, mivel számos olyan előnyt kínál, amely hatékonyabbá teheti a gyártási folyamatokat. A Stratasys kompozit 3D nyomtatás geometriától függően 2-4x gyorsabb, mint más szénszálas megoldások. Bemutatunk 5 meggyőző okot, amiért ez a csúcstechnológia megreformálja a gyártást!
Egy gép 500 milliós ára természetes, de a szoftver pár millióján mindenki elsápad
A rossz szoftverválasztás vagy egy elhibázott bevezetési folyamat elkerülésével akár többmilliós tanulópénzt spórolhatunk meg.