A BMW Group legnagyobb napelemparkja épül fel Debrecenben
Április 10-én egy több, mint 50 hektáros területen elterülő napelempark kialakítására vonatkozó szerződést írtak alá a BMW Manufacturing Hungary Kft. és az E.ON Hungária Csoport képviselői.

 

A BMW Group nemzetközi gyártási hálózatának stratégiai jövőképébe, az úgynevezett BMW iFACTORY szemléletébe illeszkedő beruházás veszi kezdetét a debreceni BMW gyár területén. A hatékonyság, fenntarthatóság és digitalizáció alappilléreken nyugvó szemlélet jegyében felépülő, és a termelés során a fosszilis energiaforrásokat teljes egészében nélkülöző gyárban 43 MW névleges teljesítmény leadására képes napelemparkot épít ki az E.ON Hungária Csoport 2025 év végéig. Az 510 ezer négyeztméternyi napelemparkot a BMW Group Gyár Debrecen épületeire és egyéb területeire telepítik majd. A hozzávetőleg 70 labdarúgópályányi panel rendszer kapacitása közel 45 gigawatt óra, amely energiamennyiség – közvetlen felhasználás esetén – húszezer háztartás kiszolgálására lenne elegendő.

 

Jamniczky Zsolt, az E.ON Hungária Csoport vezérigazgató-helyettese és Hans-Peter Kemser, a BMW Group Gyár Debrecen elnök-vezérigazgatója

 

Az aláírás alkalmából tartott sajtóeseményen Hans-Peter Kemser, a BMW Group Gyár Debrecen elnök-vezérigazgatója kiemelte, hogy a debreceni gyár életében egy újabb jelentős állomáshoz érkezett a BMW Csoporton belül legnagyobbnak számító napelempark létrehozásával. Papp László, Debrecen Megyei Jogú Város polgármestere azt hangsúlyozta, hogy a BMW debreceni gyára egy jövőt formáló szereplő. Hozzátette, hogy fantasztikus lehetőség, hogy egy olyan szereplő épít gyárat Debrecenben, amely a kezdetektől kiemelt figyelmet fordít a fenntarthatóságra.

A Debrecenben megépülő naperőmű az európai E.ON Csoport hasonló beruházásai között is élen jár méretében és technológiai színvonalában egyaránt. Az elköteleződés hosszú távra szól, a kivitelezést is az energetikai vállalatcsoport végzi majd. Jamniczky Zsolt, az E.ON Hungária Csoport vezérigazgató-helyettese a szerződés aláírása kapcsán elmondta, hogy a BMW debreceni gyáránál megvalósuló naperőmű nem csak egy kiemelkedő beruházás Magyarországon, hanem követendő példaként is szolgál mindenki számára, hogyan lehet valódi lépéseket tenni a fenntartható jövő megteremtése érdekében. Továbbá elmondta, hogy örömmel adják a szakértelmünket és támogatják a BMW törekvéseit, hogy a magyarországi gyár már az indulásától kezdve fenntarthatóan tudjon működni.

Az idén a próbagyártást megkezdő BMW járműgyár már a kezdetek kezdetétől az iFACTORY szemlélet jegyében épül, kiemelt figyelmet szentelve a fenntarthatóságnak. A Debrecenben a jövő építésére vállalkozó BMW gyár minden alkalmat megragad arra, hogy közvetlen környezetében is tettekké formálja a vállalat ezirányú törekvéseit. Korábban, a Debreceni Virágkarnevált követően, a virágkocsin megjelent élő hortenziabokrokat debreceni oktatási és szociális intézményekben ültették el. Majd, a kezdeményezést folytatva az adventi időszakból megőrzött földlabdás fenyőfákat adományoztak egy gyógypedagógiai intézménynek. A vállalat falain belül is a mindennapok része a fenntarthatóságra irányuló szemlélet: a fosszilis energia-mentes gyártás, a szinte teljesen papírmentes iroda, a biodiverzitás vagy a munkaterületek kialakítása csak néhány példa arra, hogyan is érvényesül mindez a legapróbb részletekben.

 

| Forrás: E.ON Hungária

Az AI hardver- és energiaigénye nem ismer határokat
A mesterséges intelligencia forradalma komoly változásokat indított el az informatikai fejlesztésekben. Korábban a szoftverek álltak az innováció középpontjában, de az AI térhódításával a hangsúly egyre inkább az egyre kritikusabb erőforrásnak számító hardverek felé tolódik.
A fix fordulatszámú kompresszorok cseréje – energiatakarékos alternatívák a kompresszorok szakértőjétől
Sokszor hallhattuk már, hogy a fix fordulatszámú kompresszorok ideje lejárt. Ha több kompresszor üzemel egymás mellett, valóban érdemes megfontolni, hogy legalább egyet lecseréljünk újabb innovatív technológiával működő gépre.
AI4Factory konferencia meghívó
Tisztelettel meghívjuk Önt és vezető beosztású érdeklődő munkatársait az “AI4Factory” című, kimondottan az iparnak szóló mesterséges intelligencia rendezvényünkre.
Magyar fejlesztés kínál megoldást az adatközpontok energetikai kihívásaira
A digitális gazdaság gerincévé váló adatközpontok számára kínál intelligens hőakkumulátor megoldást a HeatVentors. A világszerte terjeszkedő energetikai magyar scale-up saját találmányon alapuló fejlesztése alternatívát kínál az adatközpontok egyre fokozódó energiaigényeinek kielégítésére.
A digitális kompetenciák fejlesztése lehet a legjobb befektetés 2025-ben
A digitalizáció üteme soha nem látott sebességre kapcsolt. A vállalatok részéről ma már nem az a kérdés, hogy bevezessék-e a modern informatikai eszközöket, hanem az, hogy a munkavállalók tudják-e hatékonyan használni ezeket.