Üzleti sikert hoz a szaktudás
A digitális technológiák egyre szélesebb körű térnyerése következtében az általános, minden iparág számára alkalmas megoldások helyett a cégek egyre inkább az egyedi igényeket figyelembe vevő alkalmazásokat és az ehhez szükséges szaktudást keresik.

 

Számos felmérés készül napjainkban arról, hogy a mesterséges intelligencia, a gépi tanulás, a robotizáció, az automatizálás elterjedése hogyan alakítja át az ipart, megváltoztatva a korábbi évtizedekben megszokott gyártási folyamatokat. A legtöbb szcenárió egyetért abban, hogy a digitális technológiai megoldások sem hozhatnak önmagukban jelentős piaci előnyt egyetlen cég számára sem, amennyiben hiányoznak a működtetésükhöz szükséges magasan képzett munkavállalók. A mai üzleti környezetben minden vállalkozásnak kezelnie kell a digitális kihívásokat, és úgy tűnik, hogy a korábbiakhoz képest is felértékelődik azoknak a vállalatoknak a szerepe, akik speciális szaktudást kínálva támogatják ügyfeleiket.

E szándék vezérelte az ipar 4.0 technológiák fejlesztése terén meghatározó szerepet betöltő Siemens PLM Software-t is, amikor 2017 októberében elindította nemzetközi Smart Expert programját. Ennek lényege, hogy partnerei világszerte egységes szabvány alapján, nyolc iparágban huszonhárom termékre specializálódva bizonyíthatják kiemelkedő szakértelmüket az adott területen. A programban azok vehetnek részt, akik saját piacukon már bizonyítottak, és korábbi teljesítményük alapján képesek a további növekedésre.

Ügyfélnél az előny

– Elsődleges feladatunknak tekintjük, hogy az egyedi szoftverértékesítés helyett a napjainkra mind összetettebbé váló tervezési és gyártási folyamatokban nyújtsunk hatékony megoldásokat ügyfeleinknek. Ma már a legtöbb iparágban az előállított termékek egyre több hozzáadott értéket tartalmaznak, ennek megfelelően technológiai folyamataik jóval komplexebbé váltak – hangsúlyozta Sallay Péter, a graphIT Kft. ügyvezető igazgatója. – A Siemens PLM Software első régióbeli Gold Smart Expert partnereként olyan egyedülálló szaktudást kínálunk az NX szoftverek felhasználóinak, amely segítségével a tervezéshez, megmunkáláshoz és szimulációhoz kapcsolódó integrált folyamataikat még hatékonyabbá tudjuk tenni – tette hozzá.

 

 

– Mindennapi tapasztalatunk, hogy az ügyfelek szakértőkkel szeretnek együtt dolgozni. A Smart Expert cím elnyerése az NX CAD és NX CAM szoftverek területén az elmúlt közel két évtized alatt megszerzett tudásunkat és hozzáértésünket is minősíti. A szigorú Siemens-audit eredménye is bizonyítja, hogy rendelkezünk azokkal a szakmai és értékesítési erőforrásokkal, a tanfolyamok, konzultációk és az ügyféltámogatás során szerzett reputációval, melyek birtokában szakértő támogatást tudunk biztosítani hazai és nemzetközi ügyfeleinknek egyaránt – hangsúlyozta Fehér Tamás kereskedelmi igazgató.

– Az NX CAM és CAD területén olyan munkatársak erősítik csapatunkat, akik a legmagasabb szintű minősítések birtokában képesek az ügyfél számára minden szempontból optimális megoldást kiválasztani, a telepítést, majd a bevezetést követő tréning során hozzáértő támogatást biztosítani. A Smart Expert partnerség lehetővé teszi számunkra, hogy az iparág vezető cégének fejlesztéseiről Magyaroszágon elsőként szerezzünk közvetlen tapasztalatokat. A különböző speciális képzéseken, konferenciákon lehetőséget kapunk az új verziók kipróbálására, béta verziók tesztelésére. Mindebből ügyfeleink is profitálnak – sorolta az előnyöket Fehér Tamás.

 

 

– A Smart Expert partnerség – amit tekinthetünk akár egyfajta Siemens üzleti-szakmai standardnak is – új üzleti lehetőségeket teremt számunkra, de nem feledkezhetünk meg arról, hogy a minősítésünket évről évre felülvizsgálják, s akár el is veszíthetjük. Az üzleti tervben meghatározott célok elérésére a graphIT Kft. jelentős erőforrásokat összpontosít – említett egy fontos tényezőt Sallay Péter. A cégvezető hangsúlyozta, hogy a fő irányvonalat képviselő NX CAM területén részt vesznek az új technológiák kidolgozásában, például az additív megmunkálás és a szerszámgépek fejlesztése területén. Arra számítanak, hogy a közös termékfejlesztések és megoldások kidolgozása nyomán új határterületeken is megjelenhet a graphIT Kft. szakértő csapata, hiszen Smart Expert partnerségük nem meghatározott iparágakra, hanem termékekre vonatkozik.

– Az elmúlt évek teljesítménye alapján úgy látjuk, hogy a 2012-ben indított stratégiai átalakulás eredményei beértek: stabil, kiemelkedő szaktudással rendelkező szakembergárdánknak köszönhetően partnereink úgy tekintenek a graphIT Kft.-re, mint a szakterület meghatározó tudásbázisára. Az idén elnyert Smart Expert minősítés további biztosíték arra, hogy hozzáértésünk üzleti előnyeit partnereink is megtapasztalhatják – tette hozzá Sallay Péter.

Adatelemzés a HR-folyamatokban
Ahhoz, hogy a jövő dolgozói számára a munkahely ne csak a munkavégzés színtere legyen, hanem tehetségük és adottságaik kiaknázásnak támogatója is, a munkáltató kezében számos eszköz van.
Önvezető autó, robotdoktor? Jöhet!
A magyarok több mint fele számít arra, hogy az önvezető autók széles körben elérhetők lesznek; a megkérdezettek 72 százaléka szívesen vásárolna mesterséges intelligencia által vezetett járművet a jövőben.
A hálózatosodás lesz a jövő gyárának "gőzgépe"?
Európában szinte nem létezik magára valamit is adó iparvállalat, melynek ne lenne saját elgondolása az ipar 4.0 néven emlegetett negyedik ipari forradalomról.
A vállalatoknak mindennél fontosabb az IT biztonság
Az Oracle legújabb, technológiai trendeket vizsgáló felmérése szerint az üzleti vezetők az adatvédelmet tekintik elsődleges, a közeljövőben megoldandó ügyüknek minden más nagyszabású IT fejlesztéssel szemben.
Mesterséges intelligencia ellenőrzi a távvezeték-hálózatot
A mesterséges intelligenciát gyakorlatilag bárminek a felismerésére be lehet tanítani. Ha kell, az elektromos távvezetékek részegységeit, hibáit is megtalálja. Az E.ON-nak pedig pont erre van szüksége.