Minden eddiginél többet költöttek kutatás-fejlesztésre
Fókuszban a jövő mobilitása, a hálózatba kapcsolt gyártás és az IoT megoldások - hangsúlyozta Daniel Korioth a magyarországi Bosch csoport vezetője évértékelő sajtótájékoztatóján csütörtökön Budapesten.

 

“Nemcsak a forgalmi adatok, hanem a kutatás-fejlesztés, a létszám, valamint a beruházás számai is növekedtek az előző évhez képest. Vállalatunk 2018-ban ismét stratégiai jelentőségű mérföldköveket rakott le Magyarországon. A Bosch a jövőbe mutató fejlesztési projektek, a kiegyensúlyozott gyártási kapacitás, a folyamatos növekedés mellett a kiemelkedő szaktudást és az elköteleződést is jelenti, különösen Magyarországon ” – hangsúlyozta Daniel Korioth, majd hozzátette: „Biztosak vagyunk abban, hogy erősödő jelenlétünk és üzleti tevékenységünk továbbra is hozzájárul az ország fejlődéséhez. 2019-ben a tavalyi rekord adatok szinten tartására számítunk az első negyedév magyarországi adatai alapján.”

Kulcsszerepben a jövőorientált fejlesztések és megoldások

A Bosch csoport Magyarországon 2018-ban minden eddiginél többet, összesen 71 milliárd forintot fordított kutatás-fejlesztésre a mobilitási megoldások és a kéziszerszámok gyártásának terén. A Bosch magyarországi autóipari mérnökei Budapesten, Hatvanban, Miskolcon és Makláron az automatizált vezetésre és az elektromos mobilitásra összpontosítva a jövő mobilitásán dolgoznak. A Budapesti Fejlesztési Központ a Bosch világszintű fejlesztéseinek egyre hangsúlyosabb helyszíne, fontos szerepet játszik az automatizált- és az elektromos mobilitás fejlesztésében.

A miskolci autóipari vállalat, a Robert Bosch Energy and Body Systems Kft. már a 200 milliomodik terméket gyártotta le 2018-ban, amely az elektromechanikus fékrásegítő iBooster rendszer motorja volt. Ez jövőformáló megoldásának számít, mert a fékezés mellett energiavisszanyerésre is használható, így növelhető az elektromos járművek hatótávolsága és tovább csökkenthető a belső égésű motorok károsanyag-kibocsátása.

A tavaly tizenötödik születésnapját ünneplő maklári Robert Bosch Automotive Steering Kft. kormánymű rendszereket állít elő, melyek többsége korszerű, környezetbarát, elektromos típus. A miskolci kéziszerszámgyár gyártósoráról tavaly legördült 100 milliomodik termék az a kétsebességes akkumulátoros fúró-csavarozó volt, amely az előfejlesztéstől a koncepció megtervezésén át egészen a legyártásáig a Miskolcon dolgozó szakemberek munkájának eredménye: szintén ékes példája annak, hogy a fejlesztés és gyártás hogyan működhet hatékonyan egy telephelyen.

Kreatív munkahelyek, kiemelkedő szaktudás

A Bosch Magyarországon 2018-ban több mint  1200 munkahelyet teremtett, így egyike volt azon vállalatoknak, amelyek a legnagyobb létszámbővülést mutatták a magyarországi magánszektorban. A cégcsoport az elmúlt évben 1200 új munkahelyet hozott létre az országban. „Büszkék vagyunk rá, hogy bővíteni tudtuk a magyarországi Bosch csoport munkavállalóinak számát” – mondta a cégcsoport vezetője. A vállalat munkavállalóinak száma Magyarországon már majdnem 14 800-ra emelkedett, közülük több mint 2600 szakember dolgozik a kutatás-fejlesztés területén.

 

Daniel Korioth: Közel 14 800 munkavállalójával, köztük több mint 1200 új munkahellyel a Bosch Magyarország legnagyobb külföldi ipari munkaadója maradt 2018-ban is

 

A legtöbben a Budapesti Fejlesztési Központ munkatársai, de közel 200 fő vesz részt ilyen tevékenységben Miskolcon a kéziszerszámok gyártásának területén, illetve a maklári autóipari vállalatnál. „A magyarországi munkavállalók és ezen belül a mérnökök létszámának folyamatos növekedése egyértelmű elismerése annak a munkának, amit kollégáim évek óta végeznek. Ennek a minőségnek és szaktudásnak köszönhetően a magyarországi Bosch élen jár a jövőt alakító technológiák megalkotásában, legyen szó az autózás jövőjéről vagy a jövő gyáráról” – nyilatkozta Daniel Korioth.

Új beruházások a kompetencia- és tudástranszfer további erősítéséért

A beruházásokra fordított összegeket tekintve a Bosch Magyarországon kiemelkedően, 67 milliárd forinttal zárta a 2018-as évet. Beruházások valamennyi Bosch telephelyen folynak és mindegyik stratégiai szempontból is meghatározó. A Robert Bosch Kft. tavaly jelentette be, hogy 37 milliárd forint értékű beruházás keretében 2021-ig tovább bővíti budapesti központját. A beruházás keretében, összesen 90 ezer négyzetméter alapterületen bővül az autóipari fejlesztésekkel foglalkozó Budapesti Fejlesztési Központ campusa. Miskolcon a Robert Bosch Power Tool Kft. 13,9 milliárd forint összértékű beruházás keretében új, 20 ezer négyzetméteres gyártócsarnokot épít. Itt fogják gyártani a barkácsolóknak és kertbarátoknak készülő vezeték nélküli elektromos szerszámokat, valamint a hozzájuk tartozó, továbbá az ipari felhasználásra készített akkumulátorokat.

Több mint 14,1 milliárd forintos új beruházást jelentett be a szintén miskolci Robert Bosch Energy and Body System Kft., melynek keretében 2021-ig bezárólag új generációs termékek gyártósorait és tesztberendezéseket telepítenek, valamint az irodaépületet is bővítik. A hatvani Robert Bosch Elektronika Kft. 9,6 milliárd forintos beruházás keretében új, korszerűbb gyártást szolgáló eszközöket szerez be. A 2020-ig tartó projekt elsősorban a teljesen elektromos és hibrid járművek területén meghatározó, új generációs termékek gyártásának elindítását szolgálja.

Bosch, az IoT szakértője

A dolgok internete (Internet of Things, IoT) egyre inkább megváltoztatja világunkat, és ebben a fejlődési folyamatban meghatározó szerepet tölt be a Bosch. Az IoT-val a Bosch a jövő hálózatba kapcsolt mobilitását alakítja, az okosotthonnal pedig a hálózatba kapcsolt eszközök segítségével könnyíti a mindennapokat. A Bosch hazai vállalatainál gyártott termékek nemcsak egyszerű komponensek, hanem a jövő formálói is egyben. Az IoT további fontos része az Ipar 4.0, vagyis az, hogy az okostechnológiák által létrejött eszközöket felhasználják az ipari gyártás során.

„A jövő gyára a Boschban már kézzelfogható valóság. Itt Magyarországon is. Hiszünk abban, hogy az életminőség javítása és a lenyűgöző termékek fejlesztése, legyártása mellett a természeti erőforrások megőrzése és a fenntartható működés is egyre fontosabb szempontok. Az IoT és az Ipar 4.0 területén végzett törekvéseink ebbe az irányba haladnak” – hangsúlyozta Korioth. 2019-ben kerül átadásra Hatvanban a nemzetközi viszonylatban is kimagasló értéket képviselő beruházás, a 60 ezer négyzetméter területű logisztikai központ a vállalat Ipar 4.0 megoldásaival.

A létesítményben, amelyben a Bosch közép-kelet-európai stratégiai elosztóközpontja is lesz, széles körben kerülnek bevezetésre az Ipar 4.0 hálózatba kapcsolt berendezései, alkalmazásai és folyamatai. Kialakításra kerül egy átrakodó – úgynevezett cross-dock – terület valamint az épület része lesz egy belső árumozgató rendszer, amelynek fedett folyosói körbefutnak a gyáregységek mentén, innen az áru egy, az út fölött átívelő spirális járaton keresztül érkezik meg a raktárba. A központ több mint 50 ezer négyzetméternyi hasznos raktár-, két ezer négyzetméter iroda-, mintegy 8 ezer négyzetméter kiszolgálóterületet, valamint szociális helyiséget foglal magában.

A Bosch csoport kilátásai 2019-ben

Idén a Bosch a gazdasági fejlődés mérséklődésére számít. A Bosch számára fontos ágazatok és régiók nehéz piaci környezete ellenére a vállalat becslése szerint a 2019-es árbevétel kis mértékben meghaladja majd a 2018-as szintet. A rövidtávú kilátásoktól függetlenül a Bosch csoport többet fordít az éghajlatváltozás ellen és a levegőminőség javítására irányuló tevékenységeire.

„Az éghajlatváltozás nem sci-fi, hanem valóság. Ha komolyan vesszük a Párizsi Megállapodást, akkor az éghajlatvédelmi intézkedést nem kezelhetjük csupán hosszú távú célkitűzésként. Azonnali cselekvésre van szükség” – szögezte le a vállalat éves sajtótájékoztatóján Renningenben Volkmar Denner, a Robert Bosch GmbH igazgatótanácsának elnöke. „Elkötelezettek vagyunk aziránt is, hogy az emberek jó levegőminőségű városokban élhessenek. Az innovációban vezető vállalatként technológiai megoldásokat szeretnénk nyújtani az ökológiai problémákra.”

Ez egy jó ok a Bosch számára, hogy tovább fokozza a szén-dioxid-termelés csökkentését célzó, már eddig is sikeres erőfeszítéseit. „Mi leszünk az első olyan jelentős iparvállalat, amely alig több mint egy év alatt éri el a karbonsemlegesség nagyratörő célkitűzését” – jelentette ki Denner. „2020-tól a világszerte működő mind a 400 Bosch telephely karbonsemlegessé válik.” Másrészt a Boschnak nagyratörő terve van a levegőminőség javítására.

„Célunk a közlekedés miatti légszennyezés gyakorlatilag nullára csökkentése. Ennek eléréséhez a motorháztetőn túl kell tekintenünk” – mondta az igazgatótanács elnöke. A légszennyező anyagok közel nullára csökkentését célzó vállalati projekt három pilléren nyugszik: a Bosch alacsony szennyezőanyag-kibocsátású erőátviteli technológiákat fejleszt, az egyenletes forgalom fenntartására irányuló projekteket végez az önkormányzatokkal együttműködve, saját gyáraiban pedig vállalati mobilitáskezelési rendszert alkalmaz.

Évente fél deci olajat is belélegezhet egy CNC gépkezelő
A hazai gyárak levegőjének olajköd-tartalmára vonatkozó magyar szabályozási határérték 16-szorosan meghaladja az egészségkárosítás szintjét, és többszöröse a más európai országokban érvényes normáknak - hívja fel a figyelmet a Gold Communications közleménye.
Mindennapi technológiai eszközök és ami mögöttük van
Szinte már természetesnek vesszük, hogy a technológiai eszközök körül vesznek minket, de sok esetben bele sem gondolunk, hogyan működnek.
A pneumatikus robotika találkozik a mesterséges intelligenciával
A robotika bionikai megközelítése mindig is szorosan kapcsolódott a Festo kutatás-fejlesztési projektjeihez. Ezek legfontosabb célja olyan új technológiai platformok létrehozása, melyek még hatékonyabb automatizálást tesznek lehetővé számos iparágban.
Az új technológiákból táplálkozik az innováció
Október 16-23. között Düsseldorfban a K 2019 szakvásáron a műanyag- és gumiipar több mint háromezer vállalata mutatja be termékeivel és szolgáltatásaival, hogy miként lesz termelékeny és felelősségteljes ma, holnap és holnapután.
Nemzetközi szinten is versenyképesen
Tüzeléstechnikai szimulációk, tavak és folyók modellezése, vagy éppen csillagászati távcsövek fejlesztése - egyebek mellett ezekre is láthattak példát azok a szakemberek, akik április 11-én részt vettek a XVIII. eCon Konferencia - ANSYS Felhasználói Találkozón.