Ingyenes céginformációs hozzáférés a járvány idejére
Három hónapra ingyenessé tette szolgáltatásait a fiatal magyar startupperek alapította céginformációs rendszer, a Cégjelző.

 

A jelenlegi járványügyi helyzetben különösen fontos, hogy a kis- és középvállalkozások naprakészek legyenek partnereik helyzetét illetően, ugyanis a koronavírus gazdasági hatásai több szektor szereplőit is erőteljesen érinthetik. Annak érdekében, hogy megkönnyítse a cégek tájékozódását a krízisben, a Céginfó és a Cégfigyelés szolgáltatásra ingyen biztosít Prémium hozzáférést bármely kérvényező vállalkozónak a Cégjelző.

Ezek segítségével azonnal értesülhetnek a vállalkozások arról, ha valamely partnerük ellen csődeljárás indult, vagy bármilyen negatív eljárásban érintetté válnak. A rendszerben lekérdezhetőek a cégek, egyéni vállalkozók és a civilszervetek jogi, pénzügyi és létszámadatai, illetve az árbevételeik és az adózott eredményeik is. A Cégjelző azt is összegyűjti, mely cégek vagy vállalkozók szüneteltetik a tevékenységüket, esetleg törlik az adószámukat; illetve minden egyéb negatív eljárás is napvilágot lát a felületen.

A jelenlegi koronavírus okozta gazdasági helyzet miatt sajnos elég sok vállalkozó működése kétségessé válik a közeljövőben. Ezért kiemelt fontosságú, hogy azonnal, elsőkézből értesüljenek a cégek üzleti partnereiket ért változásokról, esetleges negatív eljárásokról.

A kérvényezők feltölthetik a partnerlistájukat, a rendszer pedig figyeli azok Cégközlönyben megjelenő adatváltozásait, amiről azonnal kapnak egy e-mailt és felkészülhetnek a probléma megoldására. A lehetőség igénybevételéhez két dologra van szükség: regisztrációra a Cégjelző oldalán, és egy, a korona@cegjelzo.hu címre elküldött e-mailre a 3 hónapos ingyenes szolgáltatás kéréséről.

A járvány idején is segítenek a térinformatikai alapú megoldások
A járványügyi veszélyhelyzetben a közműszolgáltatások ellátási biztonsága kiemelten fontos az állami és közigazgatási szektor számára egyaránt. Az is egyértelmű, hogy ebben a helyzetben rendkívüli módon megnő a digitalizáció jelentősége!
Biztonságos és stabil az oxigénellátás
Az ipari és egészségügyi gázok szakértőjeként a Messer Hungarogáz több mint 140 hazai egészségügyi intézményt lát el különféle gázokkal közel 20 felhasználási területen.
Office helyett Microsoft 365
Április 21-től a Microsoft 365 néven válik elérhetővé az új O365. A névváltást elsősorban az indokolja, hogy az eddigi irodai alkalmazások – a mesterséges intelligencia erőteljes használatának köszönhetően – munkahelyi és életvezetési tanácsadókká lépnek elő.
Az email a kiberbiztonság legsebezhetőbb pontja
Továbbra is az emaileken keresztül érkezhet a legtöbb kibertámadás az informatikai rendszerek ellen - derül ki a Cisco legfrissebb globális kiberbiztonsági kutatásából.
3D nyomtatott eszközökkel veszik fel a harcot a vírussal szemben
Arcvédő pajzsokat és tenyér használata nélküli ajtónyitó segédeszközöket adományoz több intézménynek a 3D eszközöket gyártó CraftUnique.