Informatikai beruházás

Szabályalapú folyamatok automatizálása
A technológiát alkalmazó szervezetek bevallása szerint javult a hatékonyságuk, csökkentek a költségeik és jobb minőségű döntéstámogató információkat tudtak kinyerni a rendszereikből – derült ki a Deloitte felméréséből.
Az egyre bonyolultabb hálózatok egyre több fejfájást okoznak
Az új technológiák azonban - mint például a biometrikus rendszerek, a mesterséges intelligencia, blockchain technológia – lehetőséget jelenthetnek a biztonság és ellenőrzés fejlesztésére.
Nem érdemes halogatni a digitális átállást
A digitális transzformáció során nemcsak a munkavégzés alakul át gyökeresen, hanem sok esetben új termékek és szolgáltatások fejlesztése is szükségessé válik a korábban megszerzett piaci előny megtartása érdekében.
Fejlesztenék az európai szuperszámítógép-kapacitást
Egymilliárd eurót fordítana az Európai Bizottság (EB) az európai szuperszámítógép-kapacitás fejlesztésére, a cél a világszínvonalú infrastruktúra mielőbbi kiépítése a kontinensen.
Négy év alatt négyezer informatikust képeznek
Az elképzelések szerint a most induló informatikai fejlesztői karrier program során kiképzett szakemberek munkába állítása már rövid távon csökkentheti az IT területen fennálló munkaerőhiányt.
Informatikával támogatott vasúti szállítás
Jóllehet a vasúti informatika sokéves múltra tekint vissza, a fejlesztések üteme elmarad a kívánatostól. Magyarország európai szinten nem tartozik az éllovasok közé, de van olyan terület, ahol fejlett országokat is magunk mögé utasítunk.
Amerikai szoftverfejlesztő céget támogat a kormány
Stratégiai megállapodást kötött a kormány az amerikai szoftverfejlesztő EPAM Systems Kft.-vel, a cég 3,6 milliárd forintos beruházással Debrecenben és Szegeden bővíti a jelenlegi kapacitásait és dolgozóinak létszámát.

 
A hét témája
A legtöbb gyártócég vezetője ma már egyetért abban, hogy a digitális technológiák megjelenése az ipari értékláncok minden elemét átalakítják, nem lehet elbújni ezek elől.