A Magyar Telekom elindította első szabványos 5G tesztállomását
A Zalaegerszeg belvárosában található állomás a 3,7 GHz-es teszt spektrumot használja. A valós körülmények között működő, gigabites sebességre képes teszthálózat szabványosított 5G rendszerrel valósul meg, és kereskedelmi bevezetésre érett 5G hálózati eszközöket használ.

 

Az 5G állomás elindítása kapcsán Palkovics László innovációs és technológiai miniszter elmondta: „A városban épülő, részben már el is készült járműipari tesztpálya Zalaegerszeget és Magyarországot is felhelyezi Európa innovációs térképére. Ezért is jelzésértékű, hogy éppen ebben a városban indult el hazánk első szabványos 5G állomása. Hamarosan a tesztpálya környezetében is megvalósul a kísérleti 5G hálózat, amely így –  Európában is egyedülállóan – a hagyományos mellett az önvezető autók fejlesztésére, tesztelésére is alkalmassá teszi a tesztpályát.”

A Magyar Telekom és leányvállalata, a T-Systems Magyarország 2017. június elején írt alá együttműködési megállapodást a kormányzattal, Zalaegerszeg városával és az Autóipari Próbapálya Zala Kft.-vel, ennek keretében kezdte meg a Magyar Telekom 5G mobilkommunikációs teszthálózat kiépítését a városban létesülő járműipari tesztpályán. Az épülő zalaegerszegi tesztpályához kapcsolódóan a T-Systems tevékeny részt vett az informatikai, elektronikai és járműipari cégeket összefogó Zalai Önvezető Jármű Klaszter megalakításában is. A zalaegerszegi fejlesztések következő lépéseként a belvárosi 5G állomáson most indított tesztüzem célja, hogy a Telekom mielőbb megtapasztalja az új technológia meglevő mobilhálózattal való együttműködésének kihívásait, ezzel elősegítve a jövőbeni 5G hálózatépítést, amely ügyfelei számára gigabites sebességélményt, rendkívül alacsony látenciát (azaz késleltetési időt), illetve számos új felhasználási lehetőséget tesz majd elérhetővé.

Rékasi Tibor, a Magyar Telekom vezérigazgatója elmondta: Partnereinkkel folyamatosan vizsgáljuk az új, ötödik generációs mobiltechnológia alkalmazásának lehetőségeit. A első, zalaegerszegi 5G állomás egy újabb mérföldkő azon az úton, hogy a Telekom mielőbb elindíthassa 5G szolgáltatását. A következő generációs 5G mobiltechnológia az eddigieknél kb. tízszer nagyobb adatátviteli sebességet és jelentősen rövidülő válaszidőt, egyben a mostaninál lényegesen jobb ügyfélélményt biztosít majd. A jelenlegit lényegesen meghaladó kapacitásnak köszönhetően több tízmillió eszköz hálózatra való kapcsolódása válik lehetővé egyidőben. A merőben új hálózati koncepció a vezetékes és a mobil kommunikáció előnyeit egyesíti. Lehetőségei nemcsak a sebességben rejlenek, hanem a beépített hálózati intelligenciában és a más technológiákkal történő együttműködésre való képességben is. Mindennek köszönhetően az 5G számos új megoldást hoz majd az ipar, az energetika, a mezőgazdaság, a közlekedés, az egészségügy, az oktatás, és szinte az élet minden területén. Az új technológia várhatóan néhány éven belül válik általánosan elérhetővé Európában.

A Telekom több sikeres tesztet bonyolított már le az 5G technológiával

• 2017. októberben az Ericssonnal – akkor még laboratóriumi körülmények között – létrehozta az első magyarországi 5G kapcsolatot, amely 22 Gbps letöltési sebességet ért el. A bemutató a 15 GHz-es frekvenciasávban zajlott és 800 MHz-es sávszélességet használt.

• 2018. júliusban a Telekom Magyarországon elsőként mutatott be valós körülmények között működő 5G hálózatot előző budapesti székházában, a Krisztina körúton. Az ottani teszthálózat szabványosítás előtti, kereskedelmi bevezetés előtt álló 5G berendezések segítségével valósult meg, és a 3,7 GHz-es frekvenciasávban működött. A tavalyi bemutatón a Telekom a valós életből vett látványos példákon keresztül demonstrálta, mire lesz képes a jövőben az 5G technológia.

A Magyar Telekom és a T-Systems Magyarország az 5G Koalíció alapító tagjaiként azon dolgoznak, hogy a Koalíció céljaival összhangban Magyarország az 5G fejlesztések egyik európai központjává váljon, és akár régiós szintű vezető szerepet játsszon az új hálózati technológia és a ráépülő okos megoldások tesztelésében.

A G7 gazdasági hírportál kérdésére Kutas István a Telekom PR vezetője megrősítette, hogy a zalaegerszegi állomás most indított tesztüzeme során a Huawei Technologies és a Cisco kereskedelmi bevezetésre kész 5G hálózati eszközeit használják. Úgy tűnik, hogy a kínai gyártó technológiái nehezen nélkülözhetők az 5G-s fejlesztések során, annak ellenére, hogy amerikai illetékesek mindent megtesznek a Huawei kiszorítására a következő évtizedek meghatározó technológiai üzletéből.

 

Szakértők szerint a Huawei kizárása kárt okozna az európai 5G fejlesztésnek, s Európa lemaradna  a következő generációs mobil távközlési hálózatok telepítésében az Egyesült Államok és Kína mögött, ha a kormányok kizárnák a kínai Huawei Technologies Co. vállalatot a hálózati tenderekből – idézi a Bloomberg hírügynökség a Deutsche Telekom AG. (DT) német távközlési konszern egy belső, bizalmas munkaanyagát. A legnagyobb európai távközlési szolgáltató vállalat, a DT nevük elhallgatását kérő szakemberei szerint a Huawei kizárása a hálózatépítési tenderekből legalább két évvel késleltetné az ötödik generációs mobil távközlési hálózatok kiépítését. 

    A Huawei kizárása a hálózatépítési tenderekből az Egyesült Államok kezdeményezésére került napirendre német és más európai kormányzati döntéshozók körében biztonsági aggodalmak miatt. Az illetékes amerikai hatóságok állítása szerint a kínai hírszerzés kémkedésre tudja felhasználni a Huawei hálózati berendezéseit. A Deutsche Telekom már több ezer mobil hálózati adatátviteli tornyában alkalmazza a Huawei berendezéseit, melyek a gerincét alkotják felhőszolgáltatásainak is. 

    A DT belső, bizalmas munkadokumentuma megállapítja, hogy az 5G mobil hálózati rendszert eleve a 4G infrastruktúrára kell felépíteni, ami viszont jórészt Huawei berendezésekből épült fel. Amennyiben tehát a Huaweit kizárnák a hálózatépítési tenderrkből az a meglévő berendezések eltávolításával sok milliárd eurós kárt okozna a vállalatnak.

Áprilisban ismét országos CAD és CAM verseny diákok részére!
Az Enterprise Group PLM üzletág filozófiájának szerves része, valamint szakértő csapatának kiemelt célja a gépészeti tanulmányokat folytató diákok felé irányuló tehetséggondozás. Ennek a tevékenységnek keretében az Enterprise Group közép- és felsőoktatási intézményekkel alakít ki együttműködési rendszereket, melyek magukba foglalják a diákok számára szervezett egyedi képzéseket, előadásokat és szakmai gyakorlati lehetőséget.
Ne csak a kibertámadásoktól védjük adatainkat!
Az adatközpont fizikai környezetének állapota kritikus fontosságú
Prediktív karbantartási könyvtár az állásidő csökkentéséhez
A mesterséges intelligencián alapuló megoldások az egyedi berendezések vezérlőjén keresztül gyűjtik össze, elemzik és használják fel az adatokat, hogy meghosszabbítsák a berendezés élettartamát, és a leállások megelőzése érdekében észleljék a hibákat.
Új AEC-Q200 minősítésű SMD tuning fork (hangvilla): CM315H
A CM315H 32.768 kHz-es SMD tuning fork bemutatásával a Citizen Finedevice a CM315-ös hangvillacsaládját az AEC-Q200 automotív szabványnak megfelelő termékkel bővítette.
Mesterséges intelligencia: 4 ezer MI szakértő 2021-re
A Bosch Csoport Stuttgarti központjában Volkmar Denner, a Robert Bosch GmbH igazgatótanácsának elnöke ismertette a következő évek legfontosabb fejlesztési irányait.