7 ezer milliárdot hozhat a mesterséges intelligencia
Elkészült a Kormány Mesterséges Intelligencia (MI) Stratégiája, amely a MI térhódításával jelentkező technikai és a humán-tudomány területére tartozó kérdésekre keres választ.

 

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a Pannon Egyetemen tartott előadásában kiemelte: a mesterséges intelligencia használata számos erkölcsi és társadalomtudományi kérdést von maga után, például azt, hogy a természetes intelligenciát mennyiben fogja háttérbe szorítani. Kitért arra: a várakozások szerint a mesterséges intelligencia használata 2030-ban 14 százalékkal, azaz mintegy 7 ezer milliárd forinttal járul majd hozzá a GDP-hez. A kormány jóváhagyását követően a kormany.hu-n is megismerhető lesz a Mesterséges Intelligencia Stratégia.

Szerinte a kreatív ipar részeként működő mesterséges intelligencia térhódítása felveti a kérdést, hogy veszélyként vagy lehetőségként tekintsünk-e erre a folyamatra. Lehetőséget adhat az ember számára, hogy olyan dolgokkal töltse az időt, amellyel nagyobb hozzáadott értéket tud előállítani. Közölte: számos felhasználási terület létezik, egyebek mellett az arcfelismerés, az állapotfelmérés, a röntgen, a hazugság felismerés, a meghibásodásra utaló zajok azonosítása mezőgazdasági gépeken, zene írása, festmények készítése, versírás, önvezető járművek megjelenése – mind olyan terület, ahol jelen van a mesterséges intelligencia.

A miniszter a jövő mobilitási kérdéseiről és kihívásairól szólva arról beszélt, hogy a MI közlekedésben való alkalmazása kiküszöböli az emberi tévedéseket, kényelmes, időtakarékos utazást biztosít, valamint hozzájárul az üzemanyag fogyasztás csökkentéséhez is. Hozzátette: felmerül ugyanakkor a kérdés, hogy el szabad-e venni a vezetés élményét az önvezető autók tulajdonosaitól, valamint nem elhanyagolható kérdéskör az sem, hogy mi lesz a döntés alapja, amikor egy veszélyes közlekedési helyzetben két rossz döntés között kell választani.

Egyes szakmák és állami szolgáltatások területén is egyre nagyobb teret hódít a MI – fűzte hozzá. A Mesterséges Intelligencia Stratégián több mint kétszáz intézmény és cég dolgozott, egyebek mellett tartalmazza az adat törvények módosítását, szól a nemzeti laboratórium létrejöttéről, kitér a vállalatok ösztönzésére, képzések indítására, az automatizált ügyintézésre például az egészségügy területén, foglalkozik a kutatás-fejlesztéssel valamint az infrastruktúra – fejlesztéssel és rendezendő etikai és jogszabályi ügyekkel.

Gyorsabb eszközadat elérés segíti a tervezőket
Idén június elején jelent meg az alkatrész- és eszközadatok elérését online lehetővé tevő Eplan Data Portal legújabb verziója.
Termelésütemezés napjainkban
"Egy termelésütemező rendszerbe való beruházás sokkal nagyobb érték, mint egy gépberuházás! De ezt ma még sokan nem értik! De amikor majd ők is rálépnek erre az útra, és megismerik a lean-t, a termelésütemezést, akkor majd megértik ennek az értékét!"
Kvantum algoritmusok a szén-dioxid-leválasztás fejlesztésére
A Total-csoport többévre szóló partnerségi megállapodást kötött az egyesült királyságbeli Cambridge Quantum Computing (CQC) startup céggel a szén-dioxid-leválasztási, -hasznosítási és -tárolási (CCUS) technológiák kutatására. A partnerség célja az új kvantum algoritmusok fejlesztése a szén-dioxid-leválasztáshoz szükséges anyagok javítása érdekében.
Változás a villamossági szerelvények jelölésében
Július elsejétől a „gyermekvédelem” kifejezés helyett más jelöléssel kell ellátni a gyermekek megóvása érdekében speciális biztonsági megoldással készült dugaljakat a német VDE szabványügyi testület döntése szerint.
A feltörekvő technológiák új adatvédelmi kihívásokat jelentenek
Az adatvesztés teljes költsége az elmúlt 12 hónapban átlagosan több mint 1 millió dollárra nőtt szervezetenként. A cégek több mint fele küzd azzal, hogy megfelelő adatvédelmi megoldásokra találjon a legújabb technológiákhoz.